(„inter arma silent musae”)
A háború még nem kezdődött el fegyverekkel, csak fegyvernek használt emberekkel. A háború görcsbe rántja a gondolkodó ember gyomrát, de görcsbe rántja a nem gondolkodó – öklét is. A szellem megkeményedik, hiszen – amint ezt Cicero megfogalmazta – „inter arma silent musae” „fegyverek közt hallgatnak a múzsák”. A lélek is megkeményedik, megfagy. Az embertelenség és az ösztönök legalja tör a felszínre, a gyilkolási vágy őrült eszmévé válik… hiszen a háborúban “mindent szabad”. Már ma is ezt tapasztaljuk, pedig a fegyverek még nem dörögnek félelmet keltő zajjal, még nincsenek lerombolt házak és hullahegyek, egyelőre nincs gyógyszer és élelemhiány… “csak” sátáni háború van. A lélek, az érzelem, a félelem háborúja az emberiség ellen, amely emberiség – mert hagyta és élvezte a liberalizmust, a szabadosságot –, megérdemelten kapja a kínt azoktól, akik hazugságokkal és előre megtervezetten belevitték a gyötrő összeomlás keserű valóságába.
Mert a nemzetek kapzsivá, önzővé, szeretetlenné, elnemzetietlenítetté, gyilkossá és ez által öngyilkossá váltak, a mindennapoknak éltek és élnek még e pillanatban is, mit sem törődve az erkölcs, a hűség, a szeretet, az alázatosság és az Istenbe vetett hit éltető erejével. Még a hívő ember is inkább megmagyarázza miért él úgy ahogy, semmint önvizsgálatot tartva igazán Krisztust követővé válna. Megroppant az isteni törvények iránti hűség és tisztelet, s ezzel megroppant az Isten által teremtett világ, az Isten által megalkotott ember lelke is. Az alapértékek semmivé váltak, mert az önzés és a szexuális szabadosság eltörölte a család és a gyermek szentségét, a hűség és önzetlenség mindent felülíró eszméjét. Krisztus követése üzletté alacsonyodott, hiszen mint eső után a gomba, úgy nőnek ki a földből a kisegyházak, a szekták, amelyek működési engedélyeit politikai kiegyezések és ördögi kompromisszumok írják és hagyják jóvá. Európa a sodomai jólét és szabadosság élvezete közben nem veszi észre, hogy megácsolták számára a bitót, hogy már a kötél is a nyakában van… csak a sámlit nem rúgta ki lába alól az épp ott ácsorgó kőműves.
Cicero idejében nem olyan háború volt, mint ma… Kardok csörögtek, seregek álltak egymással szemben. Hódítottak a rómaiak s támadtak a kisebb népek, de azután, egy összeomlott birodalom romjain annak a birodalomnak a kultúrája virágzott ki, amelyet a kor, a kis népek és az idő legyőzött. Fejlődés volt történelmi léptékben, erkölcsiekben és a társadalom életében, a művészetekben és az élet minden szegmensében, egyenletesen és minden népnek és nemzetnek a javára.
Ma egy birodalomnak kell megszűnnie ahhoz, hogy ismét a nagy bukást követően visszatérjen az emberiség arra az útra, amelyet a sátáni hadművelet által elhagyott, sőt fel is szántott maga után. A Római Birodalom bukását is az erkölcstelenség, az istentelenség, a kapzsiság, keresztényüldözés, és a hatalom mind nagyobb, erőszakos kiterjesztése okozta. Mert minél nagyobbá válik egy birodalom, annál törékenyebbé lesz. Annál sebezhetőbb, és védhetetlenebb. Mai világunk bukása pedig immár elkerülhetetlennek látszik. De vajon az-e?
Amikor a keresztény Európa védelméről, a keresztény értékek védelméről beszélnek, s azokat hozzák fel indokul – pro és kontra – Európa vezetői a ma tapasztalható tragikus helyzetben, voltaképpen nem a keresztény világ megmentését értik e szavakon, hanem saját eddig remekül kihasznált és élt jólétüket. Nem a katedrálisok orgonáit, szekkóit, monumentális oltárképeit és freskóit, az Evangélium csodálatos és hatékony útmutatását, Michelangelo Pieta-ját féltik, hanem azt a biztos pozíciót, amelybe az általuk megtévesztett nép szavazatáénak köszönhetően kerültek, és amelyet ők maguk árultak el harminc ezüstért…
A nép is hajlamos a keresztény Európa védelmére hivatkozni, amikor e népvándorláshoz hasonlatos fizetett megszállást ellenzi. Ám, ha annyi keresztény volna ma Európában, mint amennyi erre hivatkozik, nem konganának a templomok, s nem adnák át mecsetnek Isten házát a ma olyan nagyon rettegő, de e rettegés kellős közepén is az emberi szabadságjogokra hivatkozva idegeneket beengedő nyugati társadalmak. Mert nem csak a vezetők várják tárt karokkal, ostobán védekezve vagy egyenesen utat engedve a bakónak a lefejezést, hanem az őket odajutattó nép is. Mert a nép is tudja, hogy most két dolgot tehetne a luxus és az Isten nélküli élet helyett: – áldozatot hozni, azaz megvédeni a hazáját, a nemzetét, és bűnbánatban kérni Istent, fogadja vissza a tékozló nemzeteket szeretetébe.
Ám e két dolog, ami megmenthetné az az európai embert, rettenetesen nehezen megy. Ma még egyáltalán nem… s holnap későn lesz, amikor földre roskad és könyörög… az életéért. Mert a kapzsi európai, akinek évtizedek óta nem számít a saját nemzete, nem nyúl önként a zsebébe, nem megy, vagy nem küldi fiát a határokra, s nem akar áldozatot hozni a jövő érdekében, az évezredes értékek védelmében. A bűnbánat? Azt végképp nem ismeri a halálraítélt európai. Hiszen megszokta, hogy ő nem bűnös. Ő csak parancsot teljesített, úgy élt, ahogyan a társadalom vezérei engedték, azt a szabadosságot vallotta és vallja, ami ugyan Isten parancsainak ellenére van, ám az miért volna bűn, ha százmilliók élnek ugyanúgy… Tehát, e két megteendő dolgot az európai ember nem teszi meg – egyelőre. És a tömeg csak özönlik és özönlik, és eltapossa nemsokára mindazt, amire Európa büszke volt, s joggal lehetett is, de eltapossa azokat is, akik még ma is büszkék az őseik által létrehozott értékekre. És Európa sivataggá válik, mert akik jönnek, a sivataghoz szoktak, s Európából is sivatagot teremtenek majd.
Nekünk, Kárpát-medencei magyaroknak, sváboknak, szászoknak, szlovákoknak, lengyeleknek, oroszoknak, románoknak, cseheknek, ruszinoknak, szerbeknek és horvátoknak volna esélyünk a megmaradásra. Kétféleképpen. Szoros szövetséget alkotva országainkkal az európai sátáni háború ellen, megállítva közös erővel a fizetett, gyilkos afrikai muszlim embercunamit, s közösen testvéri szeretetben visszatérni Istenhez, a kereszténységhez, amely önmagában is erő – ha van elég hitünk. Lehet gúnyolódni az író gondolatain, s lehet egy legyintéssel elintézni a fenti sorokat. Ám, látni kell, hogy legelőször önmagunkat kell megvizsgálni ahhoz, hogy normálisan, szeretetben, és ha olykor nehezünkre esik is, türelemmel legyünk honfitársainkhoz, környezetünkhöz, és jó magyar módra ne azt keressük állandóan, miben tudunk ellenkezni, hanem azt, hogy mi a nemzet érdeke célja, és abban – ha más-más is az elképzelésünk -, hogyan tudunk együtt dolgozni, szolgálni, hinni és imádkozni. S ez utóbbi sem lesz nehéz, ha belegondolunk, mit lehet nehezebb elhinni. Azt-e, hogy jön a muszlim harcos és a saját hite védelmére hivatkozva átvágja a torkunkat, vagy azt, hogy van Isten és segít a bajban Mária országának, a Kárpát-medencei keresztény Magyarországnak. Azt gondolom, hogy a kettőt egyszerre kell hinnünk, s egyszerre kell védekeznünk és Isten irgalmát kérnünk ebben a mai helyzetben. Semmi más nem fontosabb ma, mint a hit, az Istenhez való visszafordulás, a bűnbánat és az egymás iránti elkötelezettség magyarokban mindig meglévő érzésének előkönyörgése. Nehéz feladat ez, de életmentő. Nehéz, mert az elmúlt évtizedek átmosták az agyunkat, kiölték a mindennapok hitéletét, akaratunk ellenére liberális szellemiségben éltünk, kapzsivá és önzővé süllyedtünk. A géneket azonban csak most akarják összekeverni… de amíg saját génjeinkkel rendelkezünk, azokban ott van elrejtve a keresztény tudat, az Isten utáni vágy, a hit iránti óhaj. Ám ezt csak akkor tudjuk felszínre hozni, ha megvizsgáljuk mindennapjainkat, életünket és megkeressük azt e helyet, ahová felekezeti hovatartozástól függetlenül beilleszthetjük Istent, a mindennapi fohászt, amelyhez nem kell tudnunk leírt imaszövegeket, hiszen Isten megérti a mindennapok nyelvét, megérti a könyörgést, az ígéretet, s hogy hazánkért kérjük, és cserébe, amiről ő akarja, lemondani is készek vagyunk.
Csíksomlyón pedig mindig nyitva a templom ajtaja, Mária házának ajtaja, ahol a legnagyobb reménytelenségben is segítséget kaphatunk hívő és még nem hívő emberként. Gyógykezelésként hiszen ennek a templomnak a csendje épp olyan gyógyító a lélek számára, mint az Istentől kapott borvizek, mofetták, s a tiszta hargitai levegő a testnek… Vallási hovatartozás nélkül is… Mert ott nem kérdezi senki melyik egyház tagja vagy. Hiszen az édesanya nem kérdez, hanem feltétel nélkül segít és gyermekeként szereti rábízott, sokszor eltévelygő népét. Ma is!
A kereszténység Krisztus követését, a krisztusi tanításokat követők közösségét jelenti. Ha már magunkban vállaljuk és kérjük Istent, bocsánatot tudunk magunkban kérni Istentől, Isten válaszol majd. Mindegyikünknek külön-külön is, de válaszol a nemzetnek is. S ha nem is fordulunk tömegével „Róma, Heidelberg, Kolozsvár vagy Genf felé” az imaidőben az autópálya kellős közepén, lélekben imádkozzunk együtt a nemzetért, a hazáért, Magyarország megmaradásáért. Mert ma ez a tét! Nyerni azonban nem a durva facebookos hozzászólásokkal, cikkekkel, ellenségeink minősíthetetlen szintjén leírt mondatokkal, hanem tiszta lélekkel és hittel tudunk. Csak együtt, egyetértésben és közös akarattal. Mert keresztény hit és őszinte bűnbánat nélkül, Istenhez fordulás nélkül még annyi sem marad belőlünk, mint az egykor virágzó Aquincum romjai…
Stoffán György
magyartudat.com
No visits yet
Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »
