2025. július 1-jétől a 45 és 75 év közötti nők számára elérhetővé válik a megelőző mammográfiás emlőszűrés Szlovákiában – jelentette be Kamil Šaško egészségügyi miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján. Ugyanakkor a megelőző (preventív) nőgyógyászati vizsgálatoknak ezentúl nem része az emlők ultrahangos ellenőrzése, ha a páciens tünetmentes.
A számok riasztóak: évente több mint 3200 új mellrákos eset
Šaško rámutatott, hogy jelenleg mintegy 30 ezer nő él mellrákkal Szlovákiában, és évente több mint 3200 új esetet diagnosztizálnak. A betegség következtében majdnem 900 nő veszti életét évente. „Hiába végeztük éveken át az ultrahangos vizsgálatot megelőző céllal, a halálozási ráta nem csökkent” – hangsúlyozta.
A mamográfia az egyetlen igazoltan hatékony módszer
A miniszter szerint a nemzetközi ajánlások és tudományos adatok alapján a célzott mammográfiás szűrés az egyetlen olyan módszer, amely bizonyítottan akár 40 százalékkal is képes csökkenteni a mellrák miatti halálozást.
Szlovákia eddig az utolsó olyan európai ország volt, ahol a tünetmentes nők körében rendszeresen alkalmazták az ultrahangot emlőszűrésre, noha az módszertanilag kevésbé megbízható. Šaško kiemelte: az ultrahang hasznos lehet a tünetekkel jelentkező betegek kivizsgálásánál, de megelőző jelleggel kevéssé hatékony, ráadásul gyakori a tévesen pozitív eredmény.
Mit jelent ez a nők számára?
A 45 év alatti nők megelőző vizsgálata továbbra is évente történik meg a nőgyógyászati szűrés során, amely magában foglalja a tapintásos emlővizsgálatot is. Amennyiben az orvos gyanús elváltozást talál, a nőt további vizsgálatokra – például ultrahangra, mammográfiára vagy MRI-re – irányítja, a páciens életkora és kockázati tényezői alapján.
Bővül a szűrési kapacitás
Jelenleg 26 akkreditált szűrőközpont működik az országban, ezek kihasználtsága 50% körüli. A tárcavezető szerint ezek a központok képesek lennének akár kétszer annyi páciens ellátására is. A tervek szerint a szűrőállomások száma 35-re emelkedik. Emellett az egészségbiztosítók 2025 végéig valamennyi központban térítik majd a mammográfiás vizsgálatokat a megelőző szűrés keretében.
Nem minden nő tartozik ugyanabba a kockázati csoportba
Stanislav Špánik onkológus elmondta: a mellrák elsősorban a 45 év feletti nők körében fordul elő gyakrabban. A fiatalabb nők esetében a betegség ritkább, de ha jelentkezik, gyakran családi halmozódás vagy genetikai hajlam áll a háttérben.
Tájékozatlanság helyett tudatos részvételre van szükség
Špánik hangsúlyozta, hogy a mammográfiás szűrés szervezett formában működik, vagyis a nőket meg kell hívni a vizsgálatokra. Ugyanakkor sajnálattal tapasztalja, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, mit is jelent a szűrés, hogyan zajlik, és emiatt félelem és félreértés övezi a változásokat. „Nem elveszünk tőlük valamit, hanem a világ legjobb elérhető módszerét kínáljuk számukra” – tette hozzá.
Az egészségügyi miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendszeres önvizsgálat, valamint az orvosi megelőző vizsgálatok életet menthetnek – és minden nő felelőssége, hogy éljen ezekkel a lehetőségekkel.
Teraz.sk, Körkép.sk
Nyitókép: František Iván/TASR
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


