Kevés film képes arra, hogy egyszerre legyen háborús dráma, karakterközpontú történet és egy nemzet lelki tükre. A Sárkányok Kabul felett pontosan ezt teszi: olyan tisztelettel és hitelességgel mutatja be a magyar katonák küldetését Afganisztánban, hogy a néző a film végén nemcsak meghatódik, hanem egyben büszkévé is válik.
A történetben nincsenek túlhúzott hollywoodi sallangok. Van helyette valóság, feszültség, morális dilemmák és olyan fronthelyzetek, amelyekben minden döntés életekről szól. A magyar katonák portréi egyszerre emberiek és hősiesek: látjuk bennük a félelmet, a fáradtságot, a humorukat és legfőképp azt a makacs bátorságot, amely a magyar honvédeket mindig is jellemezte.
A film egyik legnagyobb erénye az, ahogyan a férfiasságot ábrázolja.
Nem agresszióként.
Nem pökhendiséggel.
Hanem felelősséggel, önuralommal, bajtársiassággal és azzal a fajta szilárd kitartással, amely generációk óta a magyar férfi identitás része.
Közben a női karakterek sem statiszták. A film tisztelettel és egyenrangúsággal mutatja be őket – nem azért erősek, mert „harcolniuk kell”, hanem azért, mert emberek, szakemberek, társak, vezetők. A férfi-nő együttműködés a történetben természetes, hiteles, ideológiai erőltetés nélkül.
A látvány és a zene pedig pont annyira feszült és érzelmes, amennyire kell. Nem viszi túlzásba, de nem is engedi el a nézőt – ahogy a jó magyar filmek szokták.
Janka a Patrióta csatornán pár napja találóan fogalmazott: ez a film nem egyszerű háborús mozi, hanem tükör – amely megmutatja, mi rejlik a magyar katonai kultúra mélyén.
Határozottság.
Leleményesség.
Bajtársi hűség.
És az a különös, csak ránk jellemző „megoldjuk” mentalitás, amely még a legnehezebb helyzetben is utat talál.
A Sárkányok Kabul felett nemcsak egy film.
Egy üzenet is.
Most nagyon jó magyarnak lenni.
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
