Sargentinit mentegették az ellenzéki EP-képviselők

– A Sargentini-jelentés a magyar polgárokat védi a kormánnyal szemben, és semmi köze a bevándorláspolitikához – jelentette ki tegnap egy budapesti panelbeszélgetésen a szocialista Ujhelyi István, aki újfent a magyar demokrácia védelmével magyarázta a hazánkkal szemben igencsak kritikus dokumentum támogatását. Az Európa jövőjét firtató beszélgetésen – amelyen Balczó Zoltán független, Meszerics Tamás zöldpárti és ­Schöpflin György európai néppárti politikus is részt vett – Ujhelyi azt is leszögezte: az európai kampány során a szocialisták a haza, szeretet és Európa jelszavakat fogják használni, részben abból a meggyőződésből, hogy az Orbán-kormány ki akarja sajátítani a haza szeretetét.

A Sargentini-jelentéssel kapcsolatban Meszerics Tamás is reflektorfénybe került, hiszen annak ellenére, hogy Judith Sargentinivel közös európai pártcsaládba tartozik, nem szavazott a plenárison. – Azt az opciót választottam, amellyel a legkevésbé avatkoztam bele a szavazás kimenetelébe. Nem gyávaságból döntöttem így, hanem a politikai körülmények miatt – hangoztatta az LMP-s politikus, hozzátéve: az Európai Bizottságnak már réges-régen meg kellett volna kezdenie Magyarországgal szemben a jogállamisági eljárást, ám a testület ezt elmulasztotta. – A bizottság politikai gyávaságból cselekedett így. Frans Timmermans inkább a parlamentre, egy kimondottan politikai testületre bízta a döntést – szögezte le Meszerics.

Ezzel szemben a fideszes ­Schöpflin György úgy vélekedett: információi szerint a holland bizottsági alelnöknek nem tetszett a Sargentini-jelentés, sőt a végrehajtó testület – szemben az Euró­pai Parlamenttel – inkább monopóliumot akar a hetes cikkely felett. – Jogilag semmilyen következménye nem lesz a folyamatnak – szögezte le Schöpflin, egyúttal megerősítve, hogy az Európai Néppártot viszont megosztotta a magyar ügy, és a legnagyobb európai pártban jelenleg is „kellemetlen a hangulat”.

Hírdetés

Schöpflin szerint a folyamat nem jár jogi következménnyel Fotó: Európai Parlament

Schöpflin annak a véleményének is hangot adott, hogy az európai választások után mind a néppárt, mind pedig a szociáldemokraták szükségszerűen gyengülni fognak.

– Európa megosztottabb, mint négy éve. A 2004-es bővülés pedig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a félperiféria integrációja máig sikertelen – mondta a fideszes politikus, aki ennek okát – a beszélgetésen részt vevő ellenzéki képviselőkkel szemben – nem a nemzeti kormányok döntéseiben, hanem az uniós intézmények elmulasztott felelősségvállalásában látja.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »