Sárga rózsával lehet búcsút venni Törőcsik Maritól

Sárga rózsával lehet búcsút venni Törőcsik Maritól

A Kossuth-díjas színésznő temetését szűk családi körben tartják majd.

A Nemzeti Színház Hajóorrában kialakított emlékhelyen róhatják le kegyeletüket a péntek hajnalban elhunyt Törőcsik Mari tisztelői – közölte az intézmény.

Pénteken 17 és 21 óra között, a továbbiakban pedig a hét minden napján 10 és 21 óra között lehet felkeresni az emlékhelyet. Törőcsik Mari kedvence a sárga rózsa volt, ezzel a virággal emlékezhetnek rá – közölte a színház.

Hírdetés

Az intézmény arra kéri a tiszteletüket tevőket, hogy a Nemzeti Színház Hajóorrát a Soroksári út felől kijelölt útvonalon közelítsék meg. A járványhelyzetre való tekintettel azt kérik, fokozottan ügyeljenek a megfelelő távolságtartásra. Ha lerótták kegyeletüket, a tömeg elkerülése érdekében a Duna felőli oldalon, a Nemzeti Színház parkolójának irányába lehet távozni.

Törőcsik Mari kérésére a temetést szűk családi körben tartják majd – közölték.

A Nemzeti Színház arról is tájékoztatott, hogy a művésznő lánya, Maár Teréz ezúton is szeretné megköszönni a Szombathelyi Markusovszky Kórház összes alkalmazottjának, valamint Sámóczi Marianna főorvosnak, hogy az elmúlt öt évben mindent megtettek Törőcsik Mari egészségéért.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »