A magyar média valahogy elfelejtett beszámolni róla: nemrégiben újabb német gyártmányú tengeralattjáróval erősödött az izraeli hadsereg. Ez már a negyedik, amit a németektől kaptak. Az első kettőt ingyen – pontosabban a költségeket a német állam vállalta magára. A harmadikat féláron, most ezt a negyediket is kedvezményesen, mert egyharmadát most is a németek állták.
Egy ilyen tengeralattjáró ára mintegy 500 millió euró. 150 milliárd forint. Döbbenetesen sok. És már a negyediket kapják, sőt további kettő is kilátásban van. „Ajándékba”.
Képzeljük el azt a hálózatot, befolyást, mindenhol jelenlétet, ami ekkora ajándékot – mármint zsákmányt – lehetővé tesz. Méghozzá rendszeresen, üzemszerűen.
A tengeralattjárókról alkotott képünk leginkább a második világháborús filmekből táplálkozik. Akkoriban a rendes felszíni hajók ellen használták, és főleg a németek. Aztán a háború után a győztesek megszégyenítésül kalózlobogót tűztek a megmaradt néhányra.
Lám, a németek most is gyártanak ilyeneket. De már nem minősül alattomos és alantas fegyvernemnek, hanem lám csak, „a Közel-Kelet egyetlen demokratikus állama” használja. Mire is?…
Ismerjük a viccet: régen a németek háborúztak és a zsidók kereskedtek – újabban a németek kereskednek és a zsidók háborúznak.
Mi ez a bőkezű adakozás? Miközben olyanokról hallunk, hogy például a német haditengerészet fedélzeti helikoptereinek nagy része elavult, amortizálódott, szerelőműhelyekben rohad. Nos, nemigen bőkezűség ez. Nem a németek döntenek az ilyesmiben. Utasítás van, parancs van, mindenható zsidólobbi van. Mint ahogy az USA is azoknak engedelmeskedik. És persze a fegyverkezési lobbi. A hadiiparon óriási haszon van, és kellenek a megrendelések. Igaz, munkahelyeket is megtart. A gazdaságok egyik hajtómotorja. Nélküle baj lenne, bármilyen furcsa is ez. Aztán a csillagászati árú eszközöket odaadják Izraelnek. Ilyen ez.
Tehát ma már nem felszíni hajók ellen használják a tengeralattjárókat. Hanem rakétaindításra. Azért praktikus erre a célra, mert az ellenfél nem tudja, hogy hol vannak, és ezért nem bírja megelőzésképpen elpusztítani még a rakéták indítása előtt. A reagálási idő is nagyon lerövidül, nemigen marad idő ellenrakétás elhárításra.
A tengeralattjáró köztudottan támadó fegyvernem. Nem védekező, hanem támadó.
Korabeli katonai vezetők visszaemlékezései szerint a szovjet-amerikai hidegháború idején atomkonfliktus esetén Magyarország is tengeralattjárókról indított Polaris rakétákkal kapta volna az amerikai atomcsapásokat. Gyakorlatilag kivédhetetlenül.
Most nem ilyesmiről van szó. Legalábbis reméljük, nem sodródik oda a helyzet, hogy Európa érintve legyen. Ám gyanús, hogy Izraelnek miért van szüksége ekkora csapásmérő erőre. Mert ezek a tengeralattjárók olyan rakétákat képesek hordozni és célba juttatni, amelyek atomtöltettel vannak felszerelve.
Izrael soha nem írta alá az 1970-ben érvénybe lépett atomsorompó-egyezményt, amely megtiltja az atomfegyverek terjedését. Nem ismerik el, hogy atomfegyvereket birtokolnak. Pedig többször leleplezték már őket. Nem fogadnak el semmilyen korlátozást. Törvényen, jogon, nemzetközi jogon felül állónak érzik magukat, és aszerint is viselkednek. Dróton rángatva az USA-t, Németországot, mindenkit.
Kire kell a sok tengeralattjárós atomfegyver, amit arcátlan módon a németekkel (németek ezek még?) fizettetnek meg? A szomszédos arab országok ellen? Szükség van az arabokkal szemben ekkora támadóerőre? Irán ellen? Legvalószínűbb, hogy abból indulnak ki: bárki ellen. Akár az egész világgal szemben.
Tessék utánanézni, hogy mi az izraeli katonai doktrínában az úgynevezett Samson Option. Elrettentési stratégia, aminek az a lényege, hogy ha Izraelt hagyományos fegyverekkel megtámadják, akkor végső eszközként atomcsapásokkal lángba borítja az egész világot. Szó szerint.
Ehhez kellenek nekik ilyen eszközök. Ingyen, naná. Rettegésre hivatkozva. És mihelyt megvannak hozzá az eszközök – márpedig lám, megvannak –, már az erő pozíciójából lehet politizálni. Megtámadtatás nélkül is.
Forrás:radicalpuzzle.blogspot.com
Tovább a cikkre »
