Sarah Sewall aggódik a magyar elméletek miatt

Sarah Sewall aggódik a magyar elméletek miatt

Sok ponton van nézeteltérés Budapest és Washington között elsősorban azoknak a változtatásoknak a megítélésében, amelyeket a magyar kormány a fékek és ellensúlyok rendszerén hajtott végre – többek közt erről beszélt lapunknak Sarah Sewall, az Egyesült Államok külügyminisztériumi államtitkára. A Budapestre látogató diplomata arra a kérdésre, hogy a demokrácia védelme és a belpolitikába való beavatkozás közt hol a határ, leszögezte: Washington a demokratikus folyamatok megerősödését támogatja, és sohasem konkrét szereplőket.

Trócsányi László igazságügyi miniszterrel, a humántárca államtitkár-helyettesével is találkozott Sarah Sewall, aki 2011 óta az amerikai kormány legmagasabb rangú képviselőjeként látogatott hazánkba. A civil biztonsági, demokráciaügyi és emberi jogi államtitkár lapunknak elmondta, a kormány képviselőivel folytatott eszmecsere őszinte, ugyanakkor helyenként kemény hangvételű tárgyalás volt. Hozzátette, lehetősége volt mindkét félnek részletesebben kifejteni több kérdésben is az álláspontját, véleménye szerint azonban sok olyan terület van, ahol nem egyezik a magyar és az amerikai, illetve a magyar és a transzatlanti közösség képviselőinek álláspontja. Ezeket firtató kérdésünkre Sarah Sewall azokról a változtatásokról beszélt, amelyeket a magyar kormány az elmúlt években itthon a fékek és ellensúlyok rendszerében vitt véghez.

Lapunknak az államtitkár nyomatékosította: aggasztónak tartja, amikor amerikai vagy transzatlanti államok teljesen átlátható lépéseit, vagy a civil szféra megerősödését minden alapot nélkülöző konspirációs elméletekkel igyekeznek megmagyarázni. Nemtetszését fejezte ki többek közt azon állítások kapcsán is, amelyek Barack Obama amerikai elnök kijelentései nyomán fogalmazódtak meg egyes magyar politikusok részéről. (Nemrég Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt a kormányinfón, hogy Barack Obama érdekében áll a menekültek betelepítése Európába, ebben pedig Soros György az amerikai elnök fő zászlóvivője – a szerk.).

Sajtószabadság és igazságszolgáltatás a terítéken

Ismert, csütörtökön már a magyar kormány képviselőivel való találkozás után az államtitkár a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában mondott diplomatikus hangvételű, de tartalmában nagyon kritikus beszédet a hazai demokrácia helyzetéről. Sarah Sewall megemlítette többek közt a sajtószabadság és a független igazságszolgáltatás elé gördített akadályokat, nyomatékosítva, „nem hat a meglepetés erejével, hogy amikor antidemokratikus erők hatalmuk konszolidációjára törekszenek, és el akarják kerülni a felelősségre vonást, gyakran veszik célba a független médiát és a fékek és ellensúlyok rendszerének más pilléreit”.

Hírdetés

Azokra a kritikákra, hogy a demokratikus értékek melletti kiállás Magyarországon Amerika részéről a magyar belügyekbe való beavatkozásnak tűnhet, Sarah Sewall a Magyar Nemzetnek leszögezte: megérti, hogy ellenérzést kelt egyesekben, hogy az Egyesült Államok kívülről támogat egy bizonyos eszmét, Washington azonban sohasem konkrét szereplők, hanem a demokratikus folyamatok támogatása, a demokratikus értékek megerősítése mellett köteleződik el. Céljuk elmondása szerint, hogy az állampolgároknak egy mindenki számára egyenlő módon hozzáférhető rendszeren keresztül lehetőségük legyen saját környezetükben politikai tényezőkké válni. Arra a felvetésre, hogy Magyarországon a demokrácia állapotát Washington mintha közelebbről figyelné és szigorúbb mércével mérné, mint más, ember jogi szempontból aggályosabb bizonyítvánnyal rendelkező államok esetén, Sarah Sewall azt válaszolta: akik így érzik, azoknak azt ajánlja, hogy alaposan tanulmányozzák át az Egyesült Államok által évente kiadott emberi jogi jelentéseket. A különböző országokhoz fűzött megállapítások összehasonlításával ugyanis megbizonyosodhatnak arról, nem igaz, hogy az Egyesült Államok egy-egy országot külön kiválaszt. A 2015-ös emberi jogi jelentés Romániára vonatkozó része például szól a korrupció, a jogállamiság és az antiszemitizmus problémájáról, és megemlíti a roma, a magyar és a csángó kisebbségek jogainak érvényesülésével kapcsolatos aggodalmakat is.

Hamis egyenlet

Az államtitkárt – akinek portfóliójához többek közt a terrorizmus elleni fellépés és a radikalizálódás megfékezése is hozzátartozik – a sajtószabadság kapcsán arról kérdeztük, miként lehet fenntartani az egészséges információáramlást olyan időszakban, amikor a terrorfenyegetettség szintje látszólag magas. Sarah Sewall szerint ez olyan kérdés, amellyel az Egyesül Államok is többször szembesült történelme során, és a saját biztonsági jogszabályainak átalakításánál a viták homlokterébe kerültek a sajtó működésén túlmutató adatvédelemmel kapcsolatos kérdések. Idővel azonban szerinte megtanulták, miként lehet tiszteletben tartani a kormány tevékenységére vonatkozó kritikát, és azt elválasztani a biztonsági kockázatot jelentő közlésektől. Sarah Sewall szerint ez a kettő Magyarországon gyakran úgy tűnik, mintha összemosódna. Hozzátette, nemcsak Magyarországon, hanem sok más államban is tapasztalta, hogy a kormány igyekszik saját támogatása és a biztonság megőrzése közé egyenlőségjelet tenni. Ez azonban egy hamis egyenlet – nyomatékosította. Kérdésünkre, hogy Edward Snowden vagy Julian Assange tevékenysége az amerikai álláspont szerint ez esetben egyértelműen átlépte-e a kritikus határt, az államtitkár nem kívánt válaszolni. A nagykövetség sajtóreferense azonban hozzátette, hogy az amerikai kormány nem kommentál folyamatban lévő nyomozásokat és jogi eljárásokat.

Az Egyesült Államok külügyminisztériumi államtitkára egyébként ellenzéki politikusokkal (a nagykövetségen lefolytatott beszélgetésünk előtt nem sokkal például Mesterházy Attila volt MSZP-elnököt és Fodor Gábort láttuk távozni az épületből – a szerk.) a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet és a Századvég Alapítvány képviselőivel, valamint roma képviselőkkel és vallási vezetőkkel is megbeszéléseket folytatott.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 30.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »