Sára Botond a június 9-i választás után bekerült a Fővárosi Közgyűlésbe, felvette a mandátumát, ezért október 1-ig kell döntenie, hogy távozik a főispáni posztról, vagy képviselő lesz – számol be a Telex.
Távozik a Kormányhivatal éléről
A lap kérdésére a Budapest Főváros Kormányhivatala a következőt írta:
A főispáni pozíció és a fővárosi közgyűlési tagság egyidejű betöltése miatti összeférhetetlenség 2024. október 1-jén áll be, amely megszüntetéséről a Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán a jogszabályban előírt határidőn belül gondoskodik.
Másodszor is kikapott Józsefvárosban
Sára Botond a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje volt a VIII. kerületben, de Pikó Andrásnak másodszor is sikerült legyőznie. 2019-ben 269 szavazat volt közöttük, az idei választáson viszont több mint 1100 vokssal előzött Pikó. Sára felkerült a kormánypárt fővárosi listájának második helyére is, ahonnan a Közgyűlés tagjait választják. Június 24-én másokkal együtt ő is átvette megbízólevelét a Fővárosi Közgyűlésbe.
A lap emlékeztet: Sára Botond 2018-2019 között, mindössze egy évig volt Józsefváros polgármestere, miután a kerület addigi fideszes vezetője, Kocsis Máté inkább az országgyűlésbe ült be. 2019-ben kikapott Pikótól, ezután lett belőle a fővárosi kormányhivatal vezetője (a tisztséget utóbb átkeresztelték főispánra). Sára 2022-ben az országgyűlési választásokon József- és Ferencvárosban indult, de a Szikra Mozgalom és az ellenzék közös jelöltje, Jámbor András kerekedett felül.
Egyébként Sára Botond volt az, aki 2 évvel ezelőtt közölte: „isteni áldás”, hogy Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét. Meggyőződése, egyedül a kormányfő képes jó irányba vinni a dolgokat.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »