Sandro Botticelli: Szent Ágoston

Sandro Botticelli: Szent Ágoston

Portik Noémi M. Klarissza mallersdorfi ferences nővér a RomKat erdélyi katolikus hírportálon publikált írásában ezúttal Sandro Botticelli Szent Ágoston című festményét mutatja be.

Az 1445-ben született Sandro Botticelli a korai reneszánsz festészet és a firenzei iskola egyik legjelesebb képviselőjeként ismert. Firenzében egy tímármestercsalád sarjaként született, de gyenge egészségi állapota miatt nem folytathatta a családi hagyományt, ezért taníttatták.

Mestere Fra Filippo Lippi volt, és szoros kapcsolatot ápolt a kor egyik legkiemelkedőbb művészetpártoló nemesi családjával, a Mediciekkel. Későbbi munkáin egyértelműen érzékelhető Savonarola prédikátor hatása is.

Sandro Botticelli Szent Ágoston című freskója az itáliai kora reneszánsz egyik jelentős vallásos művének tekinthető, amely az 1480-as évek elején készült a firenzei Ognissanti-templom számára. Az alkotás Botticelli életművének kiemelkedő példája.

A kép Szent Ágostont, a kereszténység egyik legjelentősebb teológusát jeleníti meg, püspöki öltözetben. Kezében könyvet és írószerszámot láthatunk, amelyek a tudós, a gondolkodó és az egyházatya sajátos attribútumai. Szent Ágoston arckifejezése koncentrációt sejtet. A püspöki öltözet gazdag díszítése kiemeli méltóságát és személyének jelentőségét.

Hírdetés

Botticelli Szent Ágoston című festményének nagysága a vallásos tartalom és az emberi jellemábrázolás ötvözetében rejlik. A szent gondolkodó intelligens és erős személyiségként jelenik meg előttünk – tulajdonságok, amelyeket a festő a portré kidolgozottsága, a püspöki viselet díszítettsége és a remek kompozíció által juttat érvényre.

Portik Noémi, M. Klarissza nővér írása nyomtatásban a Vasárnap 2026/35. számában jelenik meg.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Romkat.ro; Wikimedia Commons

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »