Salvinit nem érdekli Brüsszel véleménye

„Nem érdekel, ha Brüsszelben azt mondják, hogy nem vihetem keresztül ezt az olasz költségvetési csomagot, akkor is megteszem” – idézte az olasz sajtó vasárnap Matteo Salvininek, az olasz kormánypárt Liga vezetőjének reagálását a római kormány pénzügyi-gazdasági csomagját kísérő bírálatokra.

Matteo Salvini kormányfő-helyettes hozzátette, a Liga és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) alkotta római kormány nem Brüsszel szolgájaként kormányozza Olaszországot, amiként az előző, balközép kormány tette. Hangsúlyozta: hogy hiába figyelmezteti Brüsszel a római kormányt arra, hogy a költségvetési tervezete nem felel meg az EU-paramétereinek, „nem érdekel, ha azt mondják, hogy ez így nem jó, akkor is megcsináljuk”.

„Az olasz költségvetés most Róma és az olaszok érdekeit képviseli. Ezt kell megérteniük Brüsszelben, Berlinben és Róma egyes dombjain is” – hangoztatta Matteo Salvini a Quirinale római dombra utalva, ahol az olasz államfői palota található.

Hírdetés

Hozzátette: Sergio Mattarella olasz államfő, a pénzügyi elemzők, befektetők, brüsszeli technokraták nyugodtak lehetnek, „nem eladósodott, hanem jobb Olaszországot akarunk hátrahagyni”. Megjegyezte, a római kormány minden véleményt meghallgat, de a szuverén olasz parlament dönt, amelyben az olasz kormány az olaszok többségét képviseli.

Az M5S-Liga kormány csütörtökön mutatta be első pénzügyi-gazdasági csomagját, amelyben a vártnál nagyobb költségvetési hiánycélt határozott meg a következő három évre. A költségvetési csomagot az olasz államfőnek alá kell írnia, az olasz parlamentnek pedig megszavaznia. Giovanni Tria olasz pénzügyminiszter hétfőn az úgynevezett eurócsoport, vagyis az euróövezet pénzügyminiszterei előtt mutatja be a csomagot.

Az alkotmányjogászból lett elnök Sergio Mattarella arra emlékeztetett, hogy a mindenkori olasz költségvetésnek tiszteletben kell tartania az alkotmányt, vagyis rendezett számvetéssel társadalmi biztonságot kell garantálnia mindenekelőtt a fiatalok számára.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »