Salvini bevette Olaszországot

Salvini bevette Olaszországot

Nehéz szülés volt a kormánykoalíció, de egyre inkább kifizetődőnek látszik a Ligának, hogy kormányt alakított a populista Öt Csillag Mozgalommal (M5S).

Idén tavasszal, március 4-én tartottak sorsdöntő választásokat az illegális bevándorlás által is megtépázott Olaszországban. Az eredmény egyértelmű volt: a bevándorlásellenes erők, a Luigi Di Maio által vezetett M5S és Matteo Salvini pártja, a Liga győztek. (A párt neve korábban Északi Liga volt.) Az inkább baloldali tömörülésnek mondható M5S a voksok 32,7, a jobboldali Liga 17,4 százalékát zsebelte be. (Második helyen Matteo Renzi pártja, a Demokrata Párt futott be, de ők nem igazán kerültek képbe a kormányalakítási tárgyalások idején.)

S bár nehéz szülés volt a Luigi Di Maio és Matteo Salvini közötti paktum létrejötte, mégis felállt Olaszországban egy bevándorlásellenes kormány, mely már most, alig pár hónap alatt többet tett le az asztalra a migráció lefékezése érdekében, mint Brüsszel az elmúlt pár évben. A bevándorlást érintő szigorítások leginkább a belügyi tárcát birtokló Ligának hoztak a konyhára. Salviniék március óta majd hogy nem megduplázták a támogatottságukat.

Hírdetés

A Europe Elects által közölt közvélemény-kutatási adatok alapján kijelenthető: a legerősebb politikai formáció Olaszországban a Liga. Ez hatalmas fegyvertény Salviniék számára, akik, ha kell, fel is mondhatják a koalíciós megállapodást az Öt Csillag Mozgalommal, s akár egy új voksolás kiírásával, akár egy új koalíciós partner segítségével (ez akár a Forza Italia és az Olasz Testvérek is lehetne) megreformálhatnák a baloldal által kivéreztetett Olaszországot.

A Liga szempontjából ugyanakkor most még veszélyes lenne a koalíció feladása, hiszen az M5S „matematikailag” össze tudna állni Renziékkel, erre azonban elemzők szerint igencsak kevés az esély.

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »