Sál Attila a magyar iskolák megőrzését és a déli régió fejlesztését tartja fontosnak

Sál Attila a magyar iskolák megőrzését és a déli régió fejlesztését tartja fontosnak

Fiatal kora ellenére jelentős közéleti tapasztalattal rendelkezik, és jól ismeri a Lévai járás településeinek jellegzetességeit. Pedagógusként a fiatalokkal is megtalálja a közös hangot, szülőfaluja, Vámosladány társadalmi-kulturális életének pedig egyik mozgatórugója. Sál Attila, a Magyar Szövetség lévai járási elnöke megyei képviselőjelöltként is megméretteti magát az október 24-i választásokon.

Alapiskolai és gimnáziumi tanulmányait Léván végezte. Magyar–szlovák szakos tanári diplomáját a komáromi Selye János Egyetemen szerezte. Tanárként egykori alma matere volt az első munkahelye, jelenleg Ipolyszalkán tanít.

(Fotó: Sál Attila, archív)

Többedmagával újjáélesztette a Csemadok helyi alapszervezetét, valamint a Magyar Szövetség helyi szervezetét. Immár két éve a Magyar Szövetség lévai járási elnöke.

Mint megkeresésünkre elmondta, járási elnökként példát is szeretne mutatni a többi megyei képviselőjelöltnek, valamint a járásban induló polgármester- és képviselőjelölteknek. Több helyi szervezet is jelölte, így egyértelművé vált, hogy képviselőjelöltként indul a választásokon.

„Célom, hogy olyan körülményeket teremtsünk, melyek a fiatalok otthonmaradását szorgalmazzák. Emellett a településeinknek olyan emberarcú képet adjunk, ami segíti a fiatalokat a szülőföldön való maradásban”

– emelte ki a Felvidék.ma kérdésére.

(Fotó: Sál Attila, archív)

Pedagógusként és közéleti szereplőként egyaránt fontosnak tartja a magyar iskolák megőrzését a járás magyar településein. Innovatív megoldásokat kell találnunk iskoláink fennmaradása érdekében, és nem engedhetjük meg, hogy akár egyetlen magyar iskola is bezárjon – szögezte le Sál Attila.

Kiemelte, hogy a most záruló választási ciklusban jelentős megyei támogatások érkeztek a járás déli, magyarok által lakott régióiba.

Hírdetés

Ez részben annak is köszönhető, hogy öt, a Magyar Szövetség színeiben politizáló képviselő dolgozott a megyei képviselő-testületben.

(Fotó: Sál Attila, archív)

A járási elnök a fejlesztések között említette a megyei fenntartású útszakaszok felújítását, a hidak rekonstrukcióját és az intézmények korszerűsítését. Hozzátette azonban, hogy az úthálózat felújítása terén még van hová fejlődni.

Az elmúlt évek aszályos időszakai egy újabb problémára is ráirányították a figyelmet a Lévai járásban: a vízhiányra. Mintegy tucatnyi olyan település van a járásban, ahol nincs vezetékes víz. A kutak egy része kiszáradt, emiatt egyes településeken akadozott a vízellátás. 2026-ban ez elfogadhatatlan, ezért kulcsfontosságú a vezetékes vízhálózat fejlesztése – húzta alá.

A szociális intézményhálózat bővítése szintén elengedhetetlen. Növelni kell a meglévő intézmények kapacitását, és méltó körülményeket kell teremteni az ellátottak számára. Új, megyei fenntartású szociális intézményeket is létre kellene hozni; erről már tárgyalnak Nyitrán.

Az alapiskolák megtartása mellett a középiskolák fejlesztését is célul tűzték ki a Magyar Szövetség megyei képviselőjelöltjei. Az optimalizáció kapcsán Sál Attila követendő példaként említette az ipolysági magyar iskolaközpont létrejöttét.

(Fotó: Sál Attila, archív)

Mint jelezte, a többi településen is közös úton, közös gondolkodással kellene elindulni, hogy ne központilag, a minisztériumban döntsenek az iskolák sorsáról.

A Lévai járás sokszínű térség, ahol számos településen kisebb-nagyobb létszámú magyar közösség él. Sál Attila szerint, amíg a Magyar Szövetség jelentős erővel van jelen a megyei képviselő-testületben, addig a déli régiónak valós képviselete van Nyitrán.

A Lévai járás képviselőjelöltjeiről szólva elmondta, hogy a lista összeállításakor a korosztályi sokszínűségre, az ismertségre és a szakmai tudásra egyaránt figyeltek. „Sokrétű, ámde egységes, kilencfős listát hoztuk létre. Így tudunk október 24-én erőt felmutatni” – fogalmazott végezetül Sál Attila.

(Fotó: Sál Attila, archív)

Pásztor Péter/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »