Sajtónak – Tisztelt újságíró, médiában dolgozó kollégák!

Sajtónak – Tisztelt újságíró, médiában dolgozó kollégák!

A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésről tudósító újságírók munkáját mindenben segíteni fogjuk, azonban egy előzetes regisztráció erejéig együttműködésüket szeretnénk kérni. A szervezők mindet megtesznek azért, hogy a rendezvény vendégei a lehető legkényelmesebb körülmények között látogathassák a programokat, ugyanakkor a nagyszámú résztvevő miatt a rendezvényre való bejutás, sorban állás stb. több időt vehet igénybe. Mindez különösen a sajtósok számára jelenthet problémát, akiknek határidőre kell elvégezni a munkájukat. Ezért, kérnénk a sajtó munkatársait, hogy előre regisztráljanak a Kurultajra.

Mire jó a regisztráció?

A rendezvény szervezői a SAJTÓKÁRTYA alapján látni fogják, hogy kik képviselik a médiát, így az egyes helyszínekre gyorsabban bejuthatnak, vágóképet készíthetnek és feltehetik kérdéseiket az illetékeseknek.

Ki igényelhet sajtóbelépőt?

Csak a médiában dolgozók igényelhetnek sajtóbelépőt, hobbifotósoknak, szabadúszó hobbiújságíróknak sajnos nem tudjuk biztosítani.

Aki regisztrált, annak postán küldjük ki a sajtóigazolványt, de a helyszínen is át lehet venni. Kérjük azt is tüntessék fel, hogy egy adott szerkesztőségből (forgatócsoportból) hányan jönnek.

Kérjük Önöket, vegyék figyelembe azt, hogy a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés nem egy fesztivál hanem egy hagyományőrző ünnep! Kérjük, hogy fotózáskor/filmforgatáskor ügyeljenek arra, hogy senki számára ne legyen zavaróan tolakodó a kamerák használata, valamint kérjük tartsák be az ünnep házirendjét!

A teljesen elzárt szektorokba sajtóigazolvánnyal sem lehet belépni.

Hogyan lehet regisztrálni?

A regisztrációhoz szükséges a médium és a rendezvényről tudósító munkatársak megnevezése. Ebben az esetben tudunk sajtóbelépőt biztosítani.

Mi történik a regisztrációs kérelem után?

Hírdetés

Augusztus 7-ig minden regisztrált újságírónak küldünk egy visszaigazolást és a postacímekre aznap kiküldjük a belépőt.

Hogyan lehet interjút készíteni a főszervezőkkel?

A rendezvény időtartama alatt a főszervezők elsősorban és szinte kizárólag a vendégek fogadásával, kalauzolásával foglalkoznak. Viszont minden nap, egyeztetés szerint a sajtó rendelkezésére állnak.

Mi történik, ha nem regisztrált valaki?

A regisztráció azért is fontos, hogy az Alapítvány előzőleg fel tudja mérni, milyen kapacitással készüljön az újságírók munkájának a segítésére. Amennyiben valaki nem regisztrált, az telefonon vegye fel a kapcsolatot a szervezőkkel (06-70 602 50 84), akik próbálnak rendelkezésre állni, adott esetben nyilván a regisztrált újságírók elsőbbséget élveznek.

Van-e internet a helyszínen?

A bejárat közelében felállított médiasátorban áramvételi és internetes elérhetőséget tudunk biztosítani minden újságírónak, aki a helyszínen szeretné megírni vagy elküldeni a riportot. Bármilyen ügyben a médiasátorban tartózkodó kollégánk tud segíteni.

Hol tudok regisztrálni?

[email protected]

[email protected]

Szakács Árpád

sajtófőnök

+36 70 602 5084


Forrás:kurultaj.hu
Tovább a cikkre »