Saját törvényeit sem tartja be a kormány a veszélyhelyzet alatt?

Nem az alaptörvényben lekötött jogszabályok szerint jár el a kormány a veszélyhelyzetben

– figyelmeztet Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselője. 

A képviselő szerint az alaptörvény 53. cikkelyének első bekezdésében van leírva az, hogy veszélyhelyzetben sarkalatos törvényben meghatározott módon vezethet be intézkedéseket a kormányzat. A katasztrófavédelmi törvény értelmében veszélyhelyzet esetén, rendeleti úton történik a kormányzás. A 46. paragrafus szerint azonban a katasztrófaelhárításért felelős miniszter a belügyminiszter, aki abban az esetben, ha hosszan elhúzódik a veszélyhelyzet, miniszteri biztost nevez ki, azonban ez esetben ez nem történt meg.

Hozzátette, a katasztrófavédelmi törvény szól a katasztrófasegélyről, amely azt jelenti, hogy a katasztrófa következményeinek felszámolása érdekében az alapvető életfeltételeknek a központi költségvetésben létrehozott tartalékból kellene biztosítani.

A jobbikos politikus szerint ez az a intézmény, ahol ha a katasztrófa következtében emberek elveszítik jövedelemszerző képességüket és nem tudják magukat fenntartani, az életfeltételeik biztosítása érdekében, ebből a tartalékból kell finanszírozni a mindennapi megélhetésüket.

Hírdetés

Szót ejtett arról is, hogy korábban létezett egy veszélyelhárítási terv is, amely többek között meghatározta az adott típusú veszély esetén a feladatokat, a felelősöket, vagy éppen a pénzügyi forrásokat. A kormánynak a katasztrófavédelmi törvény szerint országos katasztrófavédelmi információs rendszert kellene működtetnie, azaz mostanra nem kellett volna létrehozni erre a helyzetre egy külön szervet, hanem egy már felállított Információs rendszer lépett volna életbe. 

Varga-Damm Andrea szerint a védekezés érdekében meg kellett volna lennie ún. Havaria-készletnek, amely azt jelenti, hogy jelen veszély elhárítását szolgáló egészségügyi eszközöknek, mind a diagnózisban, mind a kezelésben, mind a védekezésben rendelkezésre kellett volna állnia.

„2010-ig voltak mindenféle veszélyre Havaria-készletek, az Orbán-kormány egyszerűen ezt elhagyta.”

A jobboldali politikus szerint az éves költségvetésben meg kell tervezni bármifajta veszélyhelyzet esetén a hazai segítségnyújtásra fordítható előirányzatokat, a költségvetési törvényben ennek külön keretének kell lennie minden évben. 

„Ha a törvények szerint jártak volna el, akkor sokkal hatékonyabb lenne a védekezés, de az Orbán-kormány a saját törvényeit sem tartja be, csak propaganda-kormányzás folyik”

– összegezte a Jobbik képviselője. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »