Saját kempingeket kapnak a bevándorlók Budapest közepén

Saját kempingeket kapnak a bevándorlók Budapest közepén

A migránsok által önkéntesen igénybe vehető úgynevezett tranzitterületeket alakítanak ki Budapesten, ezeken a főváros biztosítja a legalapvetőbb közegészségügyi és higiénés viszonyokat – közölte a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság vezetője szerdán Budapesten.

Pető György az ügyben, a főpolgármester kezdeményezésére tartott egyeztetésről beszámoló sajtótájékoztatón elmondta: ilyen területet alakítanak ki a Keleti pályaudvarnál, a Baross téri aluljáróban, valamint a Nyugati és a Déli pályaudvarhoz kapcsolódó közterületeken.

Az egyeztetést azért tartották, hogy a legkisebb városi terheléssel, a leghatékonyabb együttműködéssel, a leggyorsabban átsegítsék Budapesten a migránstömegeket.    

A megbeszélésen jelen voltak önkéntes segítők, civil és karitatív szervezetek, állami szervek és szervezetek, a fővárosi önkormányzat érintett intézményeinek, valamint a Budapesti Polgárőr Szövetségnek a képviselői – közölte Pető György. Elmondta, a tranzitterületek kijelölésével, egyfajta jószolgálati szerep betöltésével az önkéntesek segítő tevékenységét támogatva szeretnék szervezettebbé tenni a migránsok továbbutazását a befogadóállomások felé, és ezzel párhuzamosan szeretnék mentesíteni a környékbeli területeket a migrációs jelenség terhelő, kedvezőtlen hatásaitól.

Az érkezőket elkísérik a tranzitterületre, továbbá a higiénés és egészségügyi lehetőségekkel, valamint a továbbutazással kapcsolatos tájékoztatással látják el őket. A főváros a három tranzitterületen vízvételi lehetőséget, zuhany- és WC-használatot biztosít. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. az igénybe vett területeken – fokozott fertőtlenítés alkalmazása mellett – gyakoribb takarítást és szemetesedény-ürítést, -elszállítást szervez.

Saját buszt kapnak

Hírdetés

A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. biztosítja a WC-konténereket, illetve azok megfelelő állapotú üzemeltetését. A Budapesti Közlekedési Zrt. ad két buszt, amely a pályaudvarok között jár majd. Pető György közölte, ezzel párhuzamosan nem tanácsolják a menetrend szerinti, közösségi közlekedési járatok használatát a migránsok számára. Jegy nélküli utazás esetén a jegyellenőrök és a munkájukat támogató közterület-felügyelők az érvényes szabályozás szerint járnak el – mutatott rá.

Mint mondta, a BKK Közút Zrt. mint az aluljárók üzemeltetője biztosítja a tranzitterületen legszükségesebb szolgáltatáshoz szükséges helyiségek hozzáférését. Pető György tájékoztatása szerint felkérték a Budapesti Rendőr-főkapitányságot és a Készenléti Rendőrséget, hogy járőrtevékenységük szervezésénél legyenek különös figyelemmel arra, hogy a három érintett pályaudvar környékén kialakítandó tranzitterületen kívül (például a VIII. kerületi II. János Pál pápa téren észlelt migránsokat) – amennyiben jogszabály más eljárást nem ír elő az érintettekkel kapcsolatban – irányítsák a legközelebbi tranzitterületre. 

Nem kell újabb balhé

Továbbá kérték a rendőrségtől, hogy a tranzitzónákon belül és azok közvetlen környékén biztosítsák – ahogy eddig is – a migránsok közötti erőszakos cselekmények, valamint az esetleg megjelenő, az ellenük és segítőik ellen irányuló szélsőséges indíttatású, agresszív magatartások kezelését.

A Budapesti Polgárőr Szövetséget arra kérték, hogy szervezzenek figyelő-jelző szolgálatot a zónák környékére – közölte. Pető György elmondta: a bevándorlási hivatal regionális igazgatóságát felkérték, hogy a tranzitterületeken tartózkodók idegenrendészeti ellenőrzését „a lehetséges legsűrűbb módon szervezze meg”. A főváros szociális intézményeit és az utcai szociális munka ellátásában szerződéses viszonyban álló szervezeteket pedig arra kérték, hogy működjenek közre az alapvető egészségügyi és higiénés viszonyok biztosításában, például alapvető ruhaneműkkel való ellátással.

A Főkert Nonprofit Zrt. aktívabb zöldfelületi munkájával biztosítja a váratlan mértékű igénybevétel miatti „zöldfelületi romlás megakadályozását”. Pető György elmondta, a megbeszélésen hangsúlyozták, hogy a fővárosi önkormányzatnak nincs jogszabályi kötelezettségen alapuló közvetlen tennivalója és felelőssége a migránsokkal kapcsolatban. „Van viszont felelőssége a fővárosi közterületek rendezettsége, használhatósága tekintetében, van felelőssége abban, hogy a migránsok jelenléte a lehető legkisebb mértékben terhelje a városlakók mindennapi életét” – fogalmazott.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »