Saját fia ölhette meg Szilágyi Istvánt, Lópici Gáspár megformálóját

Saját fia ölhette meg Szilágyi Istvánt, Lópici Gáspár megformálóját

82 évesen életét vesztette Szilágyi István színész, akit legismertebb szerepe után leginkább csak Lópici Gáspárként emlegettek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint vasárnap reggel, 7 óra 34 perckor kaptak bejelentést arról, hogy a XVII. kerületben egy családi házban egy férfi bántalmazza apját. A rendőrök a helyszínen elfogták a bántalmazót, a 49 éves Sz. Pétert, majd szemlét tartottak és megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta, azaz minden bizonnyal gyilkosság történt.

A rendőrség Sz. Péter ellen emberölés gyanúja miatt indított eljárást.

Szilágyi Istvánt a Bors sorozat Sipos urától kezdve az Indul a bakterház piócás emberéig számos szerepben láthattuk, a legtöbben azonban a Keménykalap és Krumpliorr Lópici Gáspárjaként ismerik.

A népszerű karakterszínész a pályáját a színpadon kezdte: miután 1961-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött. Ezt követte az Irodalmi Színpad, a Vidám Színpad, a Pécsi Nemzeti Színház és a Vígszínház. Az 1959-ben készült Égrenyíló ablak című filmben állt először kamerák elé, 1968-ban, a Bors című sorozat Sípos úr nevű karakterének megformálása után lett országosan népszerű. Legnagyobb sikerét az 1974-es Keménykalap és krumpliorr című tévésorozatban aratta a plakátragasztó Lópici szerepéért.

A ’90-es években a Lottó reklámarca is volt, a szpotokban jellemzően egy hatalmas kupac készpénz szertelenül boldog tulajdonosát alakította. 1998-tól a Győri Nemzeti Színház tagja volt 2016-ban történt nyugdíjazásáig.

Hírdetés

A színész nagyon szegény körülmények között élt, egészsége is megromlott,  2017-ben szürkehályogot távolítottak el a bal szeméről.

A színésznek az Aurora zenekar szervezett egy gyűjtést még 2017-ben, amiből hárommillió forint folyt be. Szilágyi István korábban a zenekar több videoklipjében is szerepelt.

Felesége Humenyánszky Jolán szobrászművész. Fia Szilágyi Péter operatőr, aki édesapjával 2016 óta rossz viszonyban volt, 2017-ben pedig úgy megverte, hogy bírósági ügy lett belőle.

(index)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »