J. Balázst a napokban fogták el a rendőrök egy váci vegyesboltban, ahonnan sört és élelmiszert próbált meg a ruhája alá rejtve, fizetés nélkül kivinni. Az üzlet biztonsági őrei azonban ezt észrevették, és hívták a zsaruka – írja a police.hu.
Kiderült, hogy nem ez volt a férfi egyetlen bűne. Korábban lopott már egy váci építkezésről, egy drogériából, és egy kertből is.
November 22-én hajnalban egy váci családi ház előtt jelent meg, ahol az édesanyja és a testvére lakik albérletben. Megdobta egy kővel a redőnyt, miközben pénzt követelt hozzátartozóitól. Reggel visszatért. A redőny után az ablakot is betörte, de a rendőrök kiérkezése előtt távozott a helyszínről. Kora délután ismét megjelent a háznál, bemászott a korábban betört ablakon, és magához vette a testvére ruhaneműit, óráját.
Öccsét – és mint kiderült, korábban az édesanyját is – többször megütötte.
A járőrök előállították a férfit a Váci Rendőrkapitányságra, ahol lopás, rongálás és önbíráskodás miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
Mivel a droggyorsteszt pozitív eredményt mutatott, így kábítószer birtoklása miatt is felelnie kell.
A nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.
A Jobbik szorosabbra húzná a hurkot a dílerek körül
A Jobbik az elmúlt hetekben több törvénymódosítást is kezdeményezett a drogjárvány elleni küzdelem jegyében.
Ander Balázs, a párt alelnöke november 7-i sajtótájékoztatóján közölte: országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezik, hogy
– zárják be a drogkereskedők előtt a csekély mennyiségű kábítószerrel való visszaélés jelentette kiskaput, hiszen a dealerek pontosan tudják, mekkora mennyiséget maguknál tartva esnek még az enyhébb elbírálás alá.
– Vezessék be a közösségi távoltartás intézményét a hazai jogrendbe, azaz büntetésük letöltése után még egy-három évig ne térhessenek vissza korábbi lakhelyükre a drogkereskedők.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »