S minek menne?

Azt kérdezi Róna Péter: miért nem megy? A rövid válaszom: s miért menne?

Úgy tűnik, a választási bukás nyugtatóan hatott Rónára, már nem akar alkotmányozó felhatalmazás nélkül alkotmányozni.

Róna előadása persze primitív, nem olyan értelemben, hogy butaság, hanem a szint értelmében. Úgy tűnik ez a Pilvax Kör valamilyen általános iskolások önképző egylete. Róna rendesen elő is ad, igyekezve nem bonyolult szavakat használni: s tulajdonképpen korrekten el is magyarázza a modern államiságot.

Amint viszont aktuálpolitikai következtetésekre vetemedik, gyorsan belezuhan a ballib mocsárvilágba.

Az alaptétel: van a jó nyugat, ahol a független emberek alkotnak, s van a csúnya magyar puszta, ahol az alattvalók letérdelnek a hatalom előtt. Róna a történelemhamisítástól se riad vissza. Van pl. a jó katolicizmus, az ami spontán alakult ki nyugaton, s van a rossz katolicizmus, a magyar féle, amit az elnyomó magyar királyok kényszerítettek a népre.

S azóta így forog a történelem kereke, a csúnya, mucsai magyarok kategórikusan elvetik a független létét, az önállóságot, a szabadságot, ehelyett követelik, hogy jobbágyrabszolgák lehessenek a gonosz nagyurak alatt. Ez az aka, hogy nem hajlandók ma se a polgári, európai Gyurcsánynére és MZP-re szavazni, hanem a feudális, félázsiai Zorbánt választják.

Róna tulajdonképpen a szokásos korai SZDSZ-es narratívát adja elő, csak kicsit nagyobb műveltséggel, s tapintatosabb alakban.

Hírdetés

Alapvetően maga a nyugati fejlődés SZDSZ-es képe is hamis. Az alapvető eltérés Kelet- és Nyugat-Európa között, hogy nyugaton gyorsan omlott össze a szakrális hatalom, az állam gyorsan átkerült a nagypolgárság kezébem, míg keleten ez máig nem zajlott le: a mai Kelet-Európában ma sincs saját nagypolgárság, szerepét a gyarmatosítók, idegenek töltik be. De a kisember szemszögéből a nyugat se volt más: ott se kezdett a társadalom hirtelen független polgárokból állni, csupán a függés iránypontja változott.

Ezért is nevetséges az egész ballib gondolat. Azt akarják lemásolni, ami nem is létezik.

Ahogy a magyar marginális újbaloldal is röhejes: a nemlétező magyar nagytőke ellen akarnak küzdeni. Miközben az elnyomás az idegen uralomtól jön, de ez ellen viszont nem küzdhetnek, mert ezzel kiírnák magukat a “szalonból”.

A SZDSZ archetípusa pedig Ady Endre volt, aki ezt tökéletesen megfogalmazta versében, a Hortobágy poétája című írásában, ahol az okos SZDSZ-es képtelen megváltani a világot, mert ezt nem engedik a büdös, bamba mucsaiak, persze Ady – “szerényen” – saját magát érti a megváltó alatt:

Kúnfajta, nagyszemű legény volt,Kínzottja sok-sok méla vágynak,Csordát őrzött és nekivágottA híres magyar Hortobágynak.Alkonyatok és délibábokMegfogták százszor is a lelkét,De ha virág nőtt a szivében,A csorda-népek lelegelték.Ezerszer gondolt csodaszépet,Gondolt halálra, borra, nőre,Minden más táján a világnakSzent dalnok lett volna belőle.De ha a piszkos, gatyás, bambaTársakra s a csordára nézett,Eltemette rögtön a nótát:Káromkodott vagy fütyörészett.

A kérdés persze abszurd: vajon minek kellene ezekhez a “jókhoz” idomulni? S ráadásul pont mostanában, amikor a “jók” rendje recseg-ropog. Ez eddig se volt erkölcsös, de most már egyenesen önsorsrontó is.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »