Rutin mandulaműtét után halt meg egy férfi a kórházban Kulcsár Péter2025. 07. 13., v – 08:13
Az elhunyt személy családja szerint orvosi műhibáról volt szó, ezért feljelentést tettek a rendőrségen.
A 69 éves csehországi Zdeňek Jozíf két nappal azután halt meg, hogy május 18-áról 19-ére virradó éjszaka akut mandulagyulladás miatt mandulaműtéten esett át a pardubicei kórházban. Hozzátartozói szerint a férfit túl korán engedték haza az orvosok, emellett azt állítják, elhanyagolták az operáció utáni ellátását – írja a Blesk.cz portál.
Jozíf a beavatkozást követően három napig maradt a kórházban. Antibiotikumokat és fájdalomcsillapítókat kapott, valamint pihenést javasoltak neki, május 22-én pedig hazaküldték. Két nappal később otthonában összeesett és meghalt.
„A fürdőszobába rohant, és azt kiabálta, hogy azonnal hívjam a mentőket. A saját vérében fulladozott” – emlékezett vissza a történtekre az özvegy. Bár a mentősök percek alatt a helyszínre értek, a férfi életét nem tudták megmenteni.
A boncolás eredményei szerint Jozíf halálát egy kiterjedt, ér repedése következtében kialakuló vérzés okozta, amely a műtét után fennmaradó heg helyéről indult, ezenfelül akut légzési és keringési elégtelenséget állapítottak meg nála.
A család gondatlanság gyanújával feljelentést tett a rendőrségen. A hatóságok már megkezdték a nyomozást, a pardubicei kórház vezetősége viszont határozottan elutasítja az ellenük felhozott vádakat.
„A műtét megfelelően zajlott, a kezelés lehetővé tette, hogy már az operáció utáni negyedik napon hazaengedjük a pácienst” – nyilatkozta a kórház szóvivője, Kateřina Semrádová. Hozzátette: szakszerűen végzett ellátás esetén is előfordulhatnak szövődmények, ezért független szakvéleményt ajánlott fel a családnak.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


