Ruszó Tibi története a bizonyíték, a tehetség utat tör

Ruszó Tibi története a bizonyíték, a tehetség utat tör

Igazi tündérmesére hasonlít Ruszó Tibi története, aki egy kis gömöri faluból ért fel a csúcsra, és nyerte meg a népszerű magyarországi tehetségkutató műsor, az X-Faktor 2019-es kiírását, s vele a 12 millió forintos fődíjat. A fiatal balogújfalui fiúnak fenekestől felfordult az élete, de a családja és a környezete – ahogy eddig is – mindenben támogatja őt.

Ruszó Tibit már egészen kicsi korától érdekelte a zene, és mindig az volt az álma, hogy egyszer énekes legyen. Első fellépése hatévesen volt Baracán, s azóta több különböző regionális versenyen szerepelt, ahol sokan felfigyeltek a tehetségére. Tibi legszívesebben mégis otthon énekelt, legtöbbször saját maga és a családja örömére. Édesanyja elmondása szerint a beteg nagymama ágyánál is gyakorta dúdolt, s a nagymama azt állította, hogy hangja egyenesen gyógyítólag hatott rá.

Tíz év elteltével ez a fiú tévénézők millióinak lopta be magát a szívébe, és óriási fölénnyel nyerte meg az RTL Klub tévécsatornán futó tehetségkutató döntőjét.

Ruszó Tibi már a válogatón lenyűgözte a zsűrit Kökény Attila egyik dalával, a közönség pedig állva tapsolta meg az előadását. Dallos Bogi és Gáspár Laci felhívta a figyelmet a kristálytiszta hangjára, Puskás Peti egyedinek és különlegesnek nevezte a tehetségét, és a mentorok négy igennel juttatták tovább. Innentől kezdve nem volt megállás, Tibi magabiztosan menetelt tovább hétről hétre.

Az egyetlen kisebb bizonytalanság a tábort követően, a mentorok házában alakult ki, ahol ki kellett választani a legjobb 12 előadót, akik az élő showban folytathatták. Tibi ugyan nagyszerűen énekelt, de teljesítménye megosztotta a mentorokat. Gáspár Laci megkönnyezte az előadását, Dallos Bogi pedig már akkor az évad legjobb énekesének nevezte őt. Ám a negyedik mentor, ByeAlex nem értett egyet a többiek véleményével, mert távol állt tőle ez a zenei világ. Tehetségét viszont elismerte, és zsűritársai döntését követően továbbvitte a versenybe a fiút, akinek egyben a felkészítője is lett. A mentor-tanítvány kapcsolat gyümölcsözőnek bizonyult, ugyanis jó érzékkel nyúltak hozzá a különböző dalokhoz, amit Tibi mindig a saját stílusával ötvözött.

Az élő műsorban a közönség nagy kedvencévé vált a 16 éves énekes, aki valamennyi adásból egyenesen, a veszélyzónát elkerülve jutott előbbre.

A döntőben végül Zdroba Patrikkal és Vanek Andorral küzdött meg, s a tévénézőktől beérkező több mint egymillió szavazat (amely rekordnak számít a műsor eddigi történetében) kétharmadát begyűjtve végzett az első helyen és lett az X-Faktor 2019-es szériájának győztese.

Hírdetés

Azóta pedig alaposan felfordult az élete. Elkészült az első saját dala, amelynek videoklipje milliós megtekintés felett jár. Pihenésre nem sok ideje jut, fellépés fellépést követ, s több népszerű énekes is megkereste már, hogy szívesen írna neki zenét, vagy készítene vele közös lemezt. Hazatérését követően valóságos sztárként fogadták az alig 180 lakosú szülőfalujában, ahol ünnepi fogadást is rendeztek tiszteletére.

Sokat köszönhet a bátkai alapiskolának.

A téli szünet előtti napokban Tibi ellátogatott a bátkai alapiskolába is, amelynek végzős diákja. Iskolatársai kirobbanó örömmel fogadták, több száz autogramot adott a rajongóinak, amitől még a keze is megfájdult, meséli vidáman Tibi, aki nagyon hálás a bátkaiak támogatásáért, mert éppen ez az iskola az, amely felkarolta a tehetségét. Énektudását elsőként Kecső Csolti Veronika tanárnő fedezte fel.

Az intézményben minden évben megrendezik a Ki mit tud? nevű versenyt, amelynek ének kategóriájában Ruszó Tibi öt éven keresztül nem talált legyőzőre. Emellett részt vett a Csillag születik c. gesztetei regionális tehetségkutató versenyen, amit szintén megnyert.

– meséli Gyurán Ágnes, a bátkai alapiskola igazgatóhelyettese. Az iskolában gyűjtést is szerveztek Tibi családjának, hogy állják a budapesti utazás költségeit, s ennek köszönhetően a szülők helyben izgulhatták végig az elődöntőt és a döntőt.

Ruszó Tibi családja egyébként rendkívül szerény körülmények között él, bizony előfordult, hogy még a napi betevőre sem futotta.

Az édesapja ráadásul tavalyelőtt infarktust kapott, éppen amikor útban voltak a műsor korábbi évadjának válogatójára. Az apuka tehát munkaképtelenné vált, s így nagyon kevés bevételből kénytelen megélni a család. Ahogy Tibi elárulta, most szeretne a szüleinek visszaadni valamit a sok-sok támogatásból, amit eddig kapott:

 

Tibi a nyeremény egy részéből házat venne a családjának, a másik részéből pedig éhező kisgyerekeknek adakozna, mert ő is sokat éhezett és nélkülözött. Bár a hirtelen jött hírnévvel egyik napról a másikra megváltozott a gömöri fiú élete, ő mégis nagyon hálás mindenkinek, akinek ebben szerepe volt, és példát mutat sok hasonló helyzetben lévő roma fiatalnak, hogy ki lehet törni a kilátástalanságból.                          


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »