Rusvai Miklós: beigazolódni látszanak a sötét őszi jóslatok

Rusvai Miklós: beigazolódni látszanak a sötét őszi jóslatok

A következő hetekben tetőzhet az influenzajárvány – mondta Rusvai Miklós, de a virológus szerint az időjárás változásával mérséklődhet a felső légúti fertőzések száma.

Rusvai Miklós megfogalmazása szerint a következő három hétben csúcsközeli állapotban leszünk, de hogy pontosan mikor fog kicsúcsosodni az influenzajárvány, az megjósolhatatlan. Mint mondta, a korábbi tapasztalata alapján a legtöbb esetszám február végén, március elején van, már amikor van járvány, hiszen az utolsó nagyobb nyolc évvel ezelőtt, 2015-ben volt.

Múlt ősszel az előrejelzések még arról szóltak, hogy az idei influenzaszezon erősebb lehet, hiszen a Covid időszakában, jórészt a maszkviselés miatt, nem is volt influenza. A víruskutató szerint ez beigazolódni látszik, noha

megelőzhető lett volna intenzívebb maszkviseléssel, ha kötelezővé tették volna a tömegközlekedésben vagy a bevásárlóhelyeken.

„Miután ez nem történt meg, viselnünk kell a következményeit most” – emelte ki a virológus, aki szerint nem kérdés, hogy a mostani járvány hasonlóan komoly lesz, de akár komolyabb is, mint a nyolc évvel ezelőtti, hiszen az akkori számokat nagyjából már elértük.

Hírdetés

Az influenza vírusa mellett – igaz, hogy már elenyészőbb számban, de – a koronavírus is jelen van, nem beszélve az RSV-ről. Az ezek által okozott megbetegedések klinikai tünetei nagyon hasonlatosak, így laboratóriumi tesztek nélkül nem igazán elkülöníthetők egymástól. Rusvai Miklós megjegyezte, a koronavírus december óta stagnál, illetve enyhe csökkenést mutat, miközben lezajlott egy óriássejtes (RSV) hullám, jelenleg pedig az influenzavírus okozta légzőszervi megbetegedések vannak erőteljes felfutásban.

A víruskutató arra is felhívta a figyelmet, hogy

mindhárom vírus esetében előfordulhat a tünetmentes „átvészelés” és terjesztés.

Tulajdonképpen ezt próbálják a vakcinázással is elérni – hangsúlyozta Rusvai Miklós –, hiszen az influenza és koronavírus elleni védőoltások mellett enyhébb tünetekre számíthatunk. (Az RSV ellen Magyarországon egyelőre még nincs forgalomban vakcina.)

A mostani hűvös, borús időjárás egyértelműen segíti a vírusok terjedését. A járvány csökkenésével esetleg március második felében számolhatunk, ha naposabbra, szárazabbra és szelesebbre fordul az időjárás – tette hozzá a víruskutató.

Nyitókép: ljubaphoto/Getty Images

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »