Ruby Rose annyira kiakadt a magyar kórházak állapotán, hogy bevásárolt az állam helyett

Ruby Rose annyira kiakadt a magyar kórházak állapotán, hogy bevásárolt az állam helyett

A SAS: Red Notice című filmet épp Budapesten forgató Ruby Rose – akit főleg Batwomanként ismer a közönség – nemrég kórházba került, és teljesen kiakasztotta a magyar egészségügy állapota.

A színésznő utánaolvasott a témának, és közölte, bármilyen módon, de segíteni szeretne. És nem csak a levegőbe beszélt: most tényleg vett egy nagy rakás orvosi kelléket és egy csomó játékot a Heim Pál Gyermekkórház betegeinek – írja az Index.

Hírdetés

Tényleg volt egy kis karácsonyi bevásárlásom… Mivel első kézből tapasztaltam meg, milyen az egészségügyi ellátórendszer Magyarországon, beszélgettem a helyi kórházakkal, hogy hogyan tudnék a legjobban segíteni, ha már itt vagyok… Kaptam egy listát arról, hogy mire van a leginkább szükségük. Olyasmikre, mint ágynemű, székek, papírtörlő-adagoló, papírlepedő és hasonlók… Úgyhogy ma reggel elkezdtem a vásárlást 150 ágyneműhuzattal az egyik helyi kórháznak. És mivel egy gyereknek és a családjának sosem túl jó buli egy kórházban tölteni a karácsonyt, vettünk néhány játékot is. Bátorítanék mindenkit, aki megteheti, hogy tegyen ugyanígy. A higiénia miatt a műanyag és a fajátékokat jobban szeretik, mint a bolyhos plüssöket.

Ezt írta ki instasztoriban Ruby Rose, a Meg – Az őscápa, a Tökéletes hang 3., a John Wick 2. és az xXx: Újra akcióban sztárja, egy játékokkal púposra telepakolt bevásárlókocsi képével együtt. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »