Marco Rubio amerikai külügyminiszter a keddi szenátusi meghallgatáson kijelentette, hogy Donald Trump elnök semmilyen engedményt nem tett Oroszország számára az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Ezzel Jeanne Shaheen demokrata szenátor kritikájára reagált, aki szerint Trump lépései és passzivitása teret adnak Putyin orosz elnöknek a területi nyereségek elérésére.
Rubio védelmébe vette az adminisztráció álláspontját, hangsúlyozva, hogy bár Trump eddig nem vezetett be új szankciókat Oroszországgal szemben – ellentétben az Európai Unió tagállamaival –, ez a lehetőség továbbra sincs kizárva. Kiemelte, hogy a szankciók fenyegetése továbbra is érvényben van, és életbe léphet, ha Oroszország nem mutat hajlandóságot a béketárgyalások megkezdésére.
A külügyminiszter elmondása szerint Trump arra törekszik, hogy nyitva tartsa a kommunikációs csatornákat, és elérje a tárgyalások kezdetét. Ezzel összefüggésben arról tájékoztatott, hogy az amerikai és az orosz elnök több mint két órán keresztül telefonált egymással, amely után Trump bejelentette: Moszkva és Kijev között megkezdődnek a tűzszünetről és a háború befejezéséről szóló tárgyalások.
A sorok között
Fontos kiemelni, hogy a mainstream sajtó, amely Trump-ellenes, már nem csak a háború elhúzása, hanem Trump belpolitikai helyzetének aláásása céljából is propaganda-offenzívát indított. Trumpnak nem sikerült elérni a békét úgy, ahogy azt a kampányban ígérte, és minél tovább húzódnak a tárgyalások, annál támadhatóbb.
Ennek a narratívagyártásnak a része a Bloomberg mai cikke, ami rásegítve a demokraták támadásaira, azt írja, hogy Trump „mossa kezeit”, elfordul a béketárgyalásoktól, és hagyta győzni Putyint. Ráadásul az egész cikket egy „európai, név nélkül nyilatkozó magasbeosztású diplomata” állításaira alapozták.
A kemény mediális harcok azután indultak, hogy Putyin és Trump két órán át telefonon egyeztettek, és a tűzszünet és béke felé valóban sikerül tenniük egy gyámoltalan lépést. De mivel a háború folytatása Európa (pontosabban Európa globalista vezetésű országai) számára prioritás, a mainstream sajtó szinte azonnal elbagatellizálta a telefonos egyeztetés eredményeit.
A recept egyébként elég kényelmes a mainstream sajtó számára, mert vagy Trumpot sikerül gyengének beállítaniuk, vagy Trump bekeményít, de az a háború folytatásának esélyét növeli.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Evan Vucci
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


