Rózsa András vezeti a Momentumot: hadat üzenünk a Fidesz legnagyobb fegyverének

Rózsa András vezeti a Momentumot: hadat üzenünk a Fidesz legnagyobb fegyverének

Rózsa Andrást választotta meg a Momentum Mozgalom új elnökének a párt küldöttgyűlése a 2026-os választásokig tartó időszakra.

Rózsa András a párt közlése szerint azt mondta, a Momentum 8 éve dolgozik azon, hogy „az országot romba döntő Fidesz eltűnjön a hatalomból”, és ezért fognak küzdeni a következő hat hónapban is. Az első lépést még júniusban megtették: kimondták, hogy a Momentum nem indul a 2026-os választásokon, hogy ne osszák meg az ellenzéki szavazatokat. A pártelnök kiemelte ugyanakkor, hogy nem fognak hátradőlni: minden erejüket a kormányváltás érdekében fogják mozgósítani.

„Először is felhangosítjuk a Fidesz bűneit és baklövéseit, hogy minden még hezitáló magyar megértse: ettől a rendszertől már semmi jót nem remélhet. Plakátkampányainkon a billegő körzetekbe juttatjuk el a kormányváltás üzenetét, miközben politikusaink és aktivistáink a legfideszesebb településeket járják be.

Hírdetés

Olyan helyekre fogunk eljutni, ahol 16 éve nem járt ellenzéki párt, de szavazataik sorsdöntőek lehetnek jövő áprilisban”

– összegezte Rózsa András.

Hozzátette, a Fidesz legnagyobb fegyvere, a propaganda ellen is hadat üzennek. „Leleplezzük, hogyan hazudnak nekünk propagandistáik 16 éve az általunk befizetett adóforintokból. Hadd tudja meg mindenki, hogy a Megafon és a fideszes holdudvar propagandistái a mi pénzünkön gazdagodtak meg, miközben hazugsággal és gyűlölettel etettek minket” – mondta a közlemény szerint a Momentum új elnöke.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »