Nem is gondolná az ember, hogy kis hazánkban a magyar népdal és a hagyományok őrzői, vagyis a népdalkörök, tánccsoportok, citerazenekarok között mekkora népszerűségnek örvend ez a név. A kétezres évek elején, talán a Bíborpiros Szép Rózsa országos döntőjén, Dunaszerdahelyen tűnt fel nekem először, hogy a fellépők között többen is ezt a nevet viselik. Aztán született egy merész gondolat Farnadon, a Rozmaring Asszonykórus és vezetője, Nagy Ella javaslatára: jöjjenek össze a Rozmaring nevet viselő csoportok, mutatkozzanak be egymásnak, ismerkedjenek, tanuljanak egymástól.
Az elképzelés alapján 2009-ben meg is valósult Farnadon az első találkozó, majd két év után továbbiak követték:
Abaújszina, Felsőszeli, Bacska, Nagyölved, Hárskút, Tardoskedd, Szímő. E remek találkozósorozat folytatását vállalták Csatán a Csemadok lelkes tagjai.
Immár a kilencedik találkozót rendezték meg tegnap Csatán, ahol a nyugati régió hét csoportja vett részt. A helyieken kívül a farnadiak, a garamszentgyörgyiek, a nagyölvediek, a felsőszeliek, a tardoskeddiek és a szímőiek fogadták el a meghívást. Mintegy 15 csoport ismert, azonban jelen esetben csupán a Nagyszombati és a Nyitrai kerület csoportjai találkoztak.
(Fotó: Mészáros Magdolna)
A Garam menti faluba nagy izgalommal készült a felsőszeli Rozmaring éneklőcsoport is. A művelődési házba érve ismerős arcok mosolyogtak ránk. A nagyölvediekkel és a szímőiekkel már a nyári népzenei táborban is találkoztunk, és nagyon bíztunk benne, hogy a találkozó is megvalósul. Nos, ez a mosoly ezt nyugtázta: lám, az erős akarat diadalt arat, itt vagyunk, még ha kevesebben is.
Az ünnepséget Antal Piroska, a Csemadok elnöke nyitotta meg. Üdvözölte a polgármestert, Csákvári Mariánt, valamint a meghívott vendégeket, Csenger Tibort, Nyitra megye alelnökét és a Csemadok Lévai TV elnökét, Kovács Pétert.
(Fotó: Mészáros Magdolna)
A megnyitó üdvözlések után a népdalkörök és éneklőcsoportok vették birtokba a színpadot. Szebbnél szebb dalok csendültek fel, a dalok kíséretében pedig köcsögduda, citera és harmonika is megszólalt (Felsőszeli, Szímő, Tardoskedd).
A felsőszeliek vidám csúfolódó dalokat énekeltek, citerán Kubovics Alica, köcsögdudán Földi Tibor kísért. Majd a Szeli Férfikar katonanótákkal mutatkozott be. Kiváló hangulat kerekedett.
(Fotó: Mészáros Magdolna)
Végül a Csemadok elnöke emléklapokat és ajándékcsomagokat nyújtott át a csoportok vezetőinek.
A hagyományok szerint rozmaring ültetésére is sor került a művelődési ház előtt, közben az énekesek rozmaringos népdalokat énekeltek.
A megvendégelés után nótázással és szórakozással telt az idő, majd közös énekléssel zárták a kilencedik találkozót.
(Fotó: Mészáros Magdolna)
Rozmaringnak csak az a szokása,
Télen-nyáron zöld annak az ága,
Ha levágják, karikába hajlik,
Kit szerettem, az ősszel házasodik.
Reméljük, két év múlva sikerül minden Rozmaring csoportot összehozni a népdal továbbadása és a magyarságunk megélése érdekében.
Mészáros Magdolna/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


