Rövidesen megszólal Orbán Viktor

Rövidesen megszólal Orbán Viktor

A miniszterelnök az előzetes program szerint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által szervezett „Gazdasági Évnyitó 2024” című gazdaságpolitikai fórumon mond beszédet.

A délelőtt 10 órakor kezdődő rendezvényen előadást tart Varga Mihály pénzügyminiszter, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is.

Az esemény több szempontból is fontos lehet:

  • a gazdasági élet és üzleti szféra szereplői arra kíváncsiak, lesz-e olyan gazdaságpolitikai lépés, amely az ő működésüket közvetlenül befolyásolja
  • a forintpiaci és állampapír-piaci befektetők, finanszírozók és piaci elemzők az esetleges bejelentéseket figyelik, nem kizárt ugyanis, hogy érkeznek piacbefolyásoló bejelentések
  • Hírdetés

  • külön érdekes lesz továbbá azt is figyelni, hogy a felszólalók ezúttal szót ejtenek-e a Magyar Nemzeti Bankról, a monetáris politikáról, valamint a kamatcsökkentésekről. Az elmúlt napokban ugyanis ismét kiújult a kormány és jegybank közötti feszültség, és már nem csak a kamatcsökkentés tempóján megy a vita
  • az sem mellékes, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter mit fog mondani a költségvetés és a GDP-növekedés kapcsolatáról. Az már eldőlt ugyanis, hogy az idei eredeti 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycélt nem fogja tudni tartani a kormány, bár hivatalos felülvizsgálat még nem történt
  • – írja a Portfolio.

    A miniszterelnök azok után szólal meg hétfőn újra, hogy Matolcsy György jegybankelnök a múlt héten keményen bírálta a kormány gazdaságpolitikáját. Matolcsy György szerint a kormány 2021 közepétől hibás gazdaságpolitikai fordulatot hajtott végre. Orbán Viktor sajtófőnöke erre annyit reagált: a miniszterelnök szerint a jegybank függetlensége szent és sérthetetlen.

    A 2023-as beszédekben amúgy a magas infláció, valamint a munkaerőhiányos állapot megoldása volt a két fő téma. Idén feltehetően azon lesz a hangsúly a kormányzati szereplők részéről, hogy hogyan indulhat be 2024-ben a gazdasági növekedés a tavalyi recessziós év után, és hogy ennek érdekében a kormány bármit lép-e növekedésösztönzéssel.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »