Rövidesen indul a jegyértékesítés a magyar–törökre – új szabályok szerint

Rövidesen indul a jegyértékesítés a magyar–törökre – új szabályok szerint

Február 17-én 10 órától lehet jegyet vásárolni a magyar labdarúgó-válogatott márciusi, Törökország elleni Nemzetek Ligája-osztályozójának hazai mérkőzésére.

A magyar szövetség (MLSZ) a honlapján közölte, hogy a párharc meccseire már a megújult regisztrációs szabályok szerint lehet belépőt váltani. Az új rendszer alapján az idegenbeli mérkőzésekre, így

  • a március 20-án sorra kerülő törökországi összecsapásra, csak Szurkolói Klub-tagok vásárolhatnak jegyet,
  • a hazai meccsekre pedig legalább alapregisztráció szükséges a jegyvásárláshoz.
  • Az MLSZ jelezte, hogy a Puskás Arénában március 23-án sorra kerülő magyar–török találkozó lesz az első alkalom az aranyszintű klubtagok elővásárlási jogának érvényesítésére.

    Hírdetés

    Az MLSZ azt is kiemelte, hogy a jövőben a válogatott találkozóira csak a szurkolói regisztrációval rendelkezők vásárolhatnak belépőt. A Szurkolói Klub-tagság egyrészt elővásárlási jogot jelent a jegy- és bérlet eladások során, másrészt biztosítja a mérkőzésre járás nyomon követését is, mely által a tagok aranyszintű minősítést kaphatnak. Az ezzel rendelkezőknek pedig a szövetség garantálja a jegyvásárlás lehetőségét minden hazai mérkőzésre.

    Egy személy legfeljebb további három, regisztrált szurkolónak vásárolhat belépőt, a jegyek pedig négy árkategóriában lesznek elérhetőek.

    Másfél hét múlva először csak az aranyszintű tagok válthatnak belépőt, február 18-tól pedig a nem arany minősítésű klubtagok vásárolhatnak jegyet, akiknek két napon át lesz elővásárlási joguk a klubtagsággal nem rendelkezőkkel szemben. Utóbbi csoport számára az MLSZ nem garantálja a jegyhez jutást. Ezt követően – az eladások alakulásától függően – a fennmaradó jegyeket február 20-tól értékesítik az alapregisztrációval rendelkezőknek.

    Az MLSZ döntése értelmében 2025-ben azok a szurkolók kapnak aranyszintű besorolást, akik legalább 300 ponttal rendelkeznek, ennek megfelelően ezek a szurkolók idén minden hazai mérkőzés kapcsán garantált elsőbbséget élveznek a jegy- és bérletvásárlások során.

    Idén is négy mérkőzésen lehet majd pontot gyűjteni – a Törökország, Svédország és Örményország elleni hazai válogatott mérkőzéseken, illetve a Mol Magyar Kupa döntőjén –, ezek hozzáadódnak a tavaly szerzett pontokhoz és majd a decemberi összpontszámok alapján állapítják meg a 2026-ra vonatkozó aranyszint ponthatárát.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »