Rövidebb lesz a VAR-ellenőrzés, és más változás is jön a fociban

Rövidebb lesz a VAR-ellenőrzés, és más változás is jön a fociban

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

Roberto Rosetti, az UEFA bírói bizottságának vezetője kedden bejelentette, hogy egy-egy vitatott eset VAR-ellenőrzése az eddigi 90 helyett csak 60 másodpercig tart majd.

„Az egyértelmű és nyilvánvaló tévedéseket akarjuk kiszűrni, semmi mást” – közölte az 58 éves főbíró. „Piros lapoknál nemcsak a találati képet elemezzük ki, hanem a párharc előtti eseményeket is. A kontextus a fontos, nem fogunk +Playstation-döntéseket+ hozni.”

A nyári világbajnokság mintájára

Hírdetés

a szögletek helytelen megítélését is korrigálhatja a VAR, de csak akkor, ha egyértelmű a helyzet.

A német szövetség már jelezte, hogy a Bundesligában nem fogják ellenőrizni a szöglet előtti helyzeteket videobíróval.

A szurkolók felvilágosítására az UEFA egy áttekintő oldalt hozott létre a honlapján, ahol példavideókon szemlélteti a vitatott eseteket.

„A teljes egységesség mindig csak vágyálom lesz, de meggyőződésem, hogy ezzel nagyot léptünk előre” – tette hozzá Rosetti.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »