Rövid földi életük üzenet – Ökumenikus megemlékezés a meg nem született magzatok mohácsi emlékhelyén

Rövid földi életük üzenet – Ökumenikus megemlékezés a meg nem született magzatok mohácsi emlékhelyén

Ökumenikus imát tartottak szeptember 10-én a mohácsi temetőben a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége kezdeményezésére 2020-ban, a meg nem született gyermekekért állított emlékhelyen. A magzatokért és családjaikért szóló imádság után a Fogadalmi templomban Hajdani Józsefné, a 40 Nap Az Életért Mozgalom magyarországi vezetője mondott beszédet, majd Csókay András tanúságtétele hangzott el.

„Magzatokért, gyermekekért, akiknek rövid földi élete üzenet” – ez a felirat olvasható a könnycseppet ábrázoló szobron Mohácson, a meg nem született magzatok emlékhelyén, mely a gyász, a szomorúság jelképe, és az imádság helyszíne azokért a gyermekekért, akiket megöltek a művi terhességmegszakítások során.

A mohácsi temetőben található emlékhelyen szeptember 10-én tartott ökumenikus imádságot Mohács katolikus plébánosa, Bacsmai László, valamint a város református és evangélikus lelkészei, Wébel Zsolt és Cairns-Lengyel Henriett vezették. A zenei és énekes szolgálatban közreműködött Csősz István nyugalmazott lelkipásztor, valamint mohácsi és paksi szolgálattevők.

A megemlékezés tanúságtevői arra buzdították a megjelenteket, hogy saját lehetőségeik szerint álljanak ki és tartsanak ki az élet védelmében, az emberi élet védelméért.

Bacsmai László plébános a magzatok – hatályos törvények miatti – kiszolgáltatottságára hívta fel a figyelmet.

Hírdetés

Simon Enikő a mohácsi életvédő tevékenységeket ismertetve kiemelte Csúcs László mohácsi szülész-nőgyógyász több évtizedes magzatvédő munkásságát, aki hitéből fakadóan az 1956-ban életbe lépett abortusztörvényt elutasítva nem végzett terhességmegszakításokat.

A Fogadalmi templomban Hajdani Józsefné, a 40 Nap Az Életért Mozgalom hazai vezetője megtéréséről és az életvédelmi szolgálatba állásáról, valamint a mozgalom küldetéséről beszélt. Hálát adott Istennek, hogy a megfogant életeket évek óta erőteljesen képviselő mohácsi közösség eredményesen bekapcsolódott az életvédő tevékenységbe.

Tanúságtétetlében Csókay András idegsebész az emberi élet és annak kezdete tudományosan alátámasztott tényeit hangsúlyozta, melyeket a közbeszédben tudatosan alkalmazva mindnyájan formálhatjuk a velünk kapcsolatban álló személyek gondolkodását – mondta az elismert orvos, aki tanúságot tett személyes tévútjairól, botlásairól; felesége arról beszélt, hogy mindezek ellenére hogyan segítette át a próbatételeken Istenbe vetett hite.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: 40 Nap Az Életért mozgalom

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »