Rosszindulatú daganat miatt kezelik a világklasszis teniszezőt

Rosszindulatú daganat miatt kezelik a világklasszis teniszezőt

Babos Tímea ellen is játszott tavaly az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyes versenyének első fordulójában.

A 31 éves spanyol Carla Suárez Navarro nyirokrendszerét támadta meg a betegség, kedden a közösségi oldalán jelentette be, hogy rosszindulatú daganata miatt az elmúlt hat hónapban kemoterápiás kezeléseket kapott. Elmondta, az orvosok közölték vele, hogy Hodgkin-limfómája kis kiterjedésű és gyógyítható, mivel korai stádiumban fedezték fel.

Hírdetés

A világranglistán egykor a legjobb tízbe tartozó – 2016 februárjában hatodik volt, jelenleg 71. – Suárez Navarro az év végén akar visszavonulni a profi tenisztől. A játékos egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy egészségi okok miatt nem vesz részt a jelenleg zajló amerikai nyílt bajnokságon. A spanyol sportoló 11 alkalommal jutott döntőbe WTA-tornán, amelyekből kettőt tudott megnyerni. Legutóbb február 25-én játszott mérkőzést a WTA-sorozatban.

„Jelenleg jól vagyok, és nyugodtan viselem a helyzetet. Szembenézek bármivel, ami rám vár” – mondta Suárez-Navarro, aki hozzátette, a karrierje során végig türelem és nagy önbizalom jellemezte. „Nem ez a legkönnyebb rivális, akivel meg kell küzdenem, ezért minden erőmre szükségem lesz”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »