Rossz szokások, amelyektől öregebbnek tűnünk

Rossz szokások, amelyektől öregebbnek tűnünk

Az öregedés egy természetes folyamat, amelyet elkerülni nem, maximum lassítani tudunk. Bizonyos szokásainkkal azonban éppen azt érjük el, hogy a valódi korunknál jó pár évvel öregebbnek tűnjünk.

A megfelelő bőrápolás, az elegendő folyadék fogyasztása és szervezetünk belső táplálása egyaránt nagyon fontos bőrünk egészségének, védő funkciójának és szépségének megőrzéséhez. Rohanó mindennapjaink során azonban számos olyan hibát elkövethetünk, amelyek következtében bőrünk a kelleténél hamarabb elveszíti rugalmasságát, illetve gyorsabban ráncosodik. Nézzük, mely rossz szokásokról érdemes lemondani, illetve mit tehetünk, ha már megjelentek az öregedés első jelei – írja a Házipatika.com.

Ha táplálkozásunk révén sok ásványi anyagot, vitamint és antioxidánst viszünk be szervezetünkbe, az bőrünk állapotára is jótékony hatással van. A fontos tápanyagok hiányát pedig értelemszerűen a bőrünk is megsínyli. (Egyes hiánybetegségek okán ráadásul akár a normálisnál intenzívebb hajhullást is tapasztalatunk, a ritkás hajkorona miatt pedig szintén öregebbnek tűnhetünk.) A fehér liszt, a túl sok cukor és só, a vörös hús és a feldogozott élelmiszerek gyakori fogyasztása olyan gyulladásos folyamatokat indíthat el a testben, amelyek egyebek mellett a ráncosodást is elősegítik. Ezenkívül a mozgásszegény életmód is hozzájárul ahhoz, hogy bőrünk idő előtt elveszítse feszességét.

A dohányzás káros hatásait estig lehetne sorolni. Közéjük tartozik az öregedés felgyorsítása is. A rendszeres cigarettázás következtében a kelleténél kevesebb oxigén és tápanyag jut el a szöveteinkbe, így bőrünk nemcsak ráncosabbá, hanem fakóbbá, szürkésebbé is válik. A gyakori szívó és fújó mozdulatok miatt ráadásul igen mély barázdák alakulhatnak ki a szánk körül. Ezek miatt akár 10 évvel idősebbnek is gondolhatnak minket. (A nikotin miatt besárgult fogak pedig még pár évvel öregebbnek láttatnak minket a valódi korunknál.) Az alkoholfogyasztás szintén a legrosszabb szokások közé tartozik, amely megjelenésünkön is látható nyomot hat: dehidratáló hatása miatt mélyíti ráncainkat, ráadásul bizonyos bőrbetegségek kialakulásához is hozzájárulhat.

Hírdetés

Időnként mindenkivel előfordulhat, hogy egy adott élethelyzetben nem tud eleget aludni. A hosszú távú kialvatlanságnak azonban számos negatív következménye van. Ide tartozik például a szemek alatti táskák, sötét foltok megjelenése, illetve a bőr öregedésének felgyorsulása is. A túl sok stressz sem tesz jót nekünk, így a bőrünknek sem. A gyakran csak stresszhormonként emlegetett kortizol ugyanis csökkenti a bőr kollagéntartalmát, ennek pedig lógó, ráncos bőr lesz a végeredménye. Ráadásul idegeskedés közben akaratlanul is ráncoljuk homlokunkat, és ez egyre látványosabb barázdákhoz vezet.

Ahhoz, hogy bőrünk sokáig tündökölhessen, nagyon fontos a megfelelő bőrápolás. Amennyiben nem szánunk időt mindennap a bőr megtisztítására és hidratálására, akkor hamar megjelenhetnek a szarkalábak. Fontos, hogy ne szappannal vagy tusfürdővel mossuk az arcunkat, hanem válasszunk kifejezetten arctisztításra kifejlesztett készítményeket. Emellett az is lényeges, hogy a bőrtípusunk igényeinek megfelelő termékeket részesítsük előnyben, hogy bőrünk valóban azt a törődést kapja meg, amelyre szüksége van.

Az is egyértelmű nyomokat hagy bőrünkön, ha nem fordítunk figyelmet a fényvédelemre. A nap káros sugarai jelentősen hozzájárulnak a bőr idő előtti öregedéséhez, ráadásul a bőrrák kialakulásának rizikóját is növelik. A védekezésre nemcsak nyáron, hanem télen is gondolnunk kell. A szemünk körüli, vékony és fokozottan érzékeny bőrterületet pedig érdemes nagyméretű napszemüveggel is óvni. Jobb tartózkodni továbbá a szolárium túlzott használatától is.

A szemkörnyéki bőr dörzsölése (például sminkelés vagy sminklemosás közben) sötét karikák kialakulását idézi elő. Ha pedig nem járunk elég gyakran szemvizsgálatra, és a látásromlás következtében sokszor hunyorgunk, az előbb-utóbb mély ráncokat eredményez a szemek körüli és közötti részeken. Bőrünk fiatalságának megőrzése érdekében ajánlott lemondani arról is, hogy az oldalunkon fekve aludjunk. Ez ugyanis hosszú távon az arcunk és a dekoltázsunk bőrét is megviselheti, az ezeken a területeken megjelenő ráncok pedig jelentősen öregebbnek láttatnak minket. Ezeken kívül az állandó súlyingadozást is jobb lenne elkerülni, mert az a bőr elvékonyodásához és sérülékennyé váláshoz vezet, az arcbőr pedig – az alatta lévő zsírréteg méretének gyakori változása miatt – megereszkedhet.

Amennyiben magunkra ismertünk a fenti leírásokban, próbáljunk meg minél hamarabb felhagyni rossz szokásainkkal, és nagyobb figyelmet fordítani a folyadékpótlásra, az egészséges életmódra, a megfelelő mennyiségű és minőségű alvásra, a fényvédelemre, valamint a megfelelő bőrápolásra. Érdemes olyan termékeket választani, amelyek segítik a bőr megújulását, feltöltik a már megjelent rácokat, valamint fokozzák a bőr hialuronsav-termelését. Ha pedig már elhatároztuk, hogy jobban odafigyelünk bőrünk fiatalságának megőrzésére, miért ne köthetnénk össze a hasznosat valami kellemessel? Azt a 10 percet, amíg például hagyjuk hatni az arcmaszkot, töltsük relaxálással. Ez a kis énidő hozzájárul a stressz-szintünk csökkentéséhez, így a további ráncok kialakulásának kockázatát is mérsékelheti.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »