Rossz minőségű drog állhat a ráckevei cigány összecsapás mögött

Pisztolyokkal, kardokkal és vasvillával felfegyverkezve feszült egymásnak két „csálád” csütörtök éjszaka Ráckevén. A cigány bandaháború hátterében a Blikk szerint valószínűleg a drogkereskedelem állhat. A lap úgy tudja az egyik cigány banda kábítószert adott el a másiknak, a szertől azonban valaki rosszul lett, és veréssel torolták meg a rossz minőségű anyagot.

„Neveket nem mondanék, mert ha kiderül, hogy köptem, végem. Pancsolt drog miatt robbant ki a balhé. Először valakit nagyon helyben hagytak, majd hogy se a verésből, se a drogügyből ne legyen rendőrségi ügy, milliókat ajánlottak fel a megvert férfinak a hallgatásáért, de ő ezt elutasította. A verés miatt bosszút kiáltottak inkább” – mondta egy helyi fiatal a lövöldözés után.

Hírdetés

A bandatagok vascsövekkel, kaszákkal, vasvillákkal estek egymásnak, de lövések is dördültek. A helyi rendőrök nem bírtak velük, ezért jöttek a kommandósok is.

Ahogy megírtuk, a rendőrség öt embert állított elő a verekedés után. Közülük egy embert életveszélyt okozó testi sértés miatt őrizetbe is vettek az egyenruhások. A legsúlyosabb sérülést az a férfi szenvedte el, akit fejbe szúrtak egy vasvillával.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »