Rossi: ez pályafutásom egyik legszebb napja

Rossi: ez pályafutásom egyik legszebb napja

A szövetségi kapitány Marco Rossi pályafutása egyik legszebb napjának nevezte a szombatit, miután a magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott a világbajnok francia csapattal a Puskás Arénában, a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon.

A magyarok olasz szakvezetője a találkozó után azt mondta, eddig csak televízión nézte az Európa-bajnokságot, most azonban 56 évesen, ezzel a csapattal úgy érzi magát, mint egy gyerek a vidámparkban.

„Mondhatjuk, hogy ez edzői pályafutásom egyik legszebb napja. Itt vagyunk, nagy a cirkusz körülöttünk, jól akarunk teljesíteni, ugyanakkor továbbra is két lábbal a földön kell járnunk. Nem vagyok arrogáns, hogy azt mondjam, elmegyünk Münchenbe és nyerünk, de azt mondhatom, hogy odamegyünk és a lehető legjobb teljesítményt fogjuk majd nyújtani” – jelentette ki a szakember.

A tréner kifejtette, nem volt biztos abban, hogy a játékosai képesek lesznek-e ilyen jó teljesítményt nyújtani.

„Az első találkozó után volt néhány pszichológiailag nehéz napunk, de most remek eredményt értünk el, ráadásul hihetetlen teljesítménnyel. Örülnünk kell és büszkének kell lennünk, nekem is és a játékosoknak is. A szurkolóknak tudtunk adni két órányi adrenalinbombát, remélem, holnap mindenki szép napot fog tölteni a családjával” – mondta Rossi.

A tréner emlékeztetett, a válogatott teljesítménye az érkezése óta javuló tendenciát mutat, és bár sokszor, sokan kritizálják, egyes játékosokat miért hív be, másokat pedig miért mellőz, a kerettagok minden egyes alkalommal bizonyítják, miért vannak itt.

„Nehéz pillanatokban remekül reagálnak, hozzáállásban rengeteget fejlődtek, ez pedig nagyon fontos, ugyanis a riválisok javára lévő technikai különbséget csak szervezett játékkal és kellő motivációval lehet kompenzálni. Ezúttal a világbajnoknak sikerült kellemetlen perceket okoznunk, nyomás alatt tartottuk őket” – elemezte az összecsapást a szövetségi kapitány. Szalai Ádámmal kapcsolatban – akit egy fejére mért ütés miatt le kellett cserélni – elmondta, kórházban van, de tiszta volt a feje, a pontos diagnózisra azonban még várni kell.

A találkozó legjobbjának megválasztott Kleinheisler Lászlóval kapcsolatban kiemelte, azon játékosok egyike, akit mindig kritizálnak, amikor meghívja a válogatottba, de ezeket nekik nem szabad meghallgatniuk.

„Ha tudjuk, honnan indultunk és most hol tartunk, látszik a fejlődés. A szurkolótáborunk világszinten páratlan, ők is hozzásegítenek minket ahhoz, hogy ilyen keményen dolgozzunk” – jelentette ki Rossi, aki szerint csapata most kivívott magának némi dicsőséget.

Kleinheisler László is a szurkolók által teremtett fantasztikus hangulatot emelte ki. „Nagyon jó érzés volt velük ünnepelni, hihetetlen, nehéz mit mondani. Ma is ők voltak a 12. játékos a pályán. Örülök az egy pontnak, remélem, így folytatjuk tovább” – mondta.

Hírdetés

Nagy Ádám, a magyar válogatott védekező középpályása kijelentette, szerinte nem ez volt a legideálisabb időpont ehhez a mérkőzéshez, a hőségben ugyanis nem volt kellemes futballozni, és emiatt nehézkesebben mozgott mindkét csapat.

„Az ivószünet segített valamennyit, de összességében embert próbáló feladat volt, ahogyan bizonyára a szurkolóknak is, főleg azoknak, akik a napos oldalon ültek” – fogalmazott Nagy. Hozzátette, a franciák talán egy kicsit lebecsülték a magyar együttest, de legalábbis teljes mértékben tisztában voltak azzal, hogy világbajnoki címvédőként ők a találkozó esélyesei.

„Hatalmasat küzdöttünk ma, és úgy érzem, valamit vissza tudtunk adni a szurkolóknak a portugálokkal szemben elveszített első körös meccs utolsó 10 percében történtekért” – jelentette ki Nagy, aki szerint ezzel az 1-1-gyel elérték, hogy jövő szerdán ki-ki meccset játszhassanak Münchenben a németekkel.

A kapus Gulácsi Péter azt nyilatkozta, büszke, mert a világ legerősebb válogatottja ellen sikerült „óriási munkával” elérni egy döntetlent, ami nem csak az eredmény miatt volt számukra nagy élmény.

„A világbajnokkal szemben, itthon, egy Európa-bajnokságon, 60 ezer magyar drukker előtt játszottunk 1-1-et, ez pedig egészen felemelő érzés” – mondta az RB Leipzigben légióskodó hálóőr, aki elismerte, a franciáknak több helyzetük volt, de az első és a második félidőben is voltak olyan szakaszai a meccsnek, amikor a magyarok ki tudták védekezni a rivális próbálkozásait.

„Úgy gondolom, hogy részünkről megérdemelt ez az eredmény, mert arra készültünk, hogy igyekszünk az erősségeiket hatástalanítani, és ez az esetek többségében működött is” – mondta Gulácsi.

Didier Deschamps, a franciák szövetségi kapitánya kiemelte, a hőséghez testileg és pszichológiailag is alkalmazkodni kellett, ami az ő csapatának kevésbé sikerült.

„Így is rengeteg lehetőséget kidolgoztunk az első félidőben, betalálni azonban nem tudtunk. A magyarok a játékrész végén megszerezték a vezetést, aztán pedig remekül védekeztek” – fogalmazott a kapitány, aki az eredménnyel nem, csapatával viszont elégedett volt.

„Sok lövésünk volt, a kapufát is eltaláltuk, szereztünk plusz egy pontot az eddigi háromhoz, a célunk továbbra is az, hogy továbbjussunk a csoportból” – tette hozzá a világbajnok együttes trénere.

Kiemelte, a magyarok – főleg az első játékrészben – megmutatták, milyen remek játékosaik vannak, mert ilyen fontos mérkőzésen tudtak ilyen remek teljesítményt nyújtani.

„A magyarok rengeteg energiát emésztettek fel labda nélkül, de így is dinamikusabbak tudtak lenni nálunk” – egészítette ki a szakvezető, aki szerint az első negyedórában nehezen lendültek játékba, ráadásul a hazai közönség előtt gyönyörűen játszó rivális kevés helyet hagyott nekik a támadóharmadban.

„Így is volt 14-15 kapura lövésünk, egy percig sem adtuk fel” – zárta Deschamps.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »