Ross Brawn: Michael Schumacher feláldozta magát

Ross Brawn: Michael Schumacher feláldozta magát

A Mercedes korábbi csapatfőnöke szerint a hétszeres világbajnok alapozta meg a későbbi sikereket.

A visszavonulását korábban bejelentő Michael Schumacher 2010-ben visszatért a Forma–1-be, három szezont töltött a Mercedesnél Nico Rosberg mellett. A hétszeres világbajnok mindhárom évben kikapott fiatal csapattársától, a visszatérését többnyire negatívan értékelik.

Ross Brawn, a Mercedes akkori csapatfőnöke szerint viszont sokan alábecsülik azt a munkát, amit Schumacher a csapatnál végzett. “Még ekkor is rendkívül gyors volt, ezt bizonyítja a 2012-es monacói pole-ja” – idézi Brawnt a vezess.hu.

Hírdetés

“Ilyen eredményt csakis speciális képességek birtokában lehet elérni. Ahogy most Lewis Hamilton megkapta maga mellé George Russellt, úgy Michaelnek is egy fiatal csapattársa volt Nico Rosberg személyében, aki ráadásul pokolian erősnek bizonyult” – mondta

“Versenyzőként mindig el kell döntened, hogy a megoldás, vagy a probléma része akarsz lenni. Michael akkoriban úgy határozta meg a szerepét, hogy a megoldásban, a csapat felépítésében szeretne szerepet vállalni. Úgy is fogalmazhatunk, hogy feláldozta magát a csapat jövőjéért, és döntő szerepet vállalt a későbbi sikerek megalapozásában” – mondta az egykori csapatfőnöke.

A hétszeres világbajnok nem sokkal végleges visszavonulása után, 2013 decemberében súlyos síbalesetet szenvedett, azóta a család nem árul el részleteket az állapotáról, de azóta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »