A politikai rendőrség Kecskeméten 1945 áprilisában és májusában jelentős letartóztatási hullámot indított el, pontosan úgy, ahogy a szovjet Vörös Hadsereg által elfoglalt többi magyar, majd német területeken.
Kecskeméten népbírósági perek jelentős része 1945 májusban, júniusban kezdődött. Jól nyomon követhető, hogy a városban a polgári középosztály magasabb pozícióiban lévőkre vadásztak a politikai rendőrség tagjai. Minden bizonnyal a régi elit megfélemlítése volt a célja elsősorban a Magyar Kommunista Pártnak (MKP) és a vele szoros együttműködésben tevékenykedő népügyészségnek, népbíróságnak és politikai rendőrségnek.
Tetteikkel és eljárásaikkal megteremtették a félelem légkörét, ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a későbbiekben jelentős ellenállás nélkül magukhoz tudják ragadni a hatalmat. Ez az időszak a véleményformáló helyi elit megfélemlítésének az időszaka volt. Ezt a folyamatot a helyi MKP és szövetségesei, a vele szorosan együttműködő politikai rendőrség és a népügyészség tartotta kézben. Az MKP és a politikai rendőrség kecskeméti tagsága egyrészt a volt munkaszolgálatos helyi és ide érkező zsidókból, másrészt a város korábbi szegény baloldali személyeiből állt, akik közül többen a kommunista párt 30-as évek végi betiltása után a helyi Nyilaskeresztes Pártba is beszivárogtak, ahonnan azonban ki is zárták őket. Jól megfigyelhető, hogy az egyes ügyekben a személyes bosszú, vagy valamilyen korábbi sérelem is jelentős szerepet játszott.
A Magyar Államrendőrség Kecskeméti Főkapitánysága Politikai Rendvédelmi Osztályának a tevékenységére vonatkozóan több ügy is sok információt tartalmaz, ebből a szempontból az egyik legérdekesebb Varga Gergely 1902-ben született, háromgyermekes családapa, hentessegéd ügye, aki önmagára nézve egészen döbbenetes és irracionális vallomást tesz. Varga később levelet írt a NOT elnökének, amelyben pontosan rögzítette, hogy mi is történt vele a rendőrségen és hogyan hallgatták ki. Varga Gergelyt Klein Ignác jelentette fel a politikai rendőrségen. Kleint állítása szerint 1944-ben Varga feljelentése alapján vitte el a lakásából a Gestapo. Klein azt is állította, hogy „miután engem elvittek Varga felkereste a feleségemet, akitől 200 pengőt zsarolt ki. A pénzt azzal az indokkal kérte, hogy engem ütnek, vernek és ezt ő, mint Gestapo megbízott el tudja intézni.”
A politikai rendőrségen Moskovits Miklós 1945. május 11-én hallgatta ki Vargát.
A jegyzőkönyvben a következő kijelentések szerepelnek: „A Gestapo besúgójaként működtem. (…) Bár én zsidókról semmi rosszat nem tudtam, mégis rögtön azt a feleletet adtam, hogyne tudnék. Vannak többen is, akik kijelentették, hogy amikor a németek kimennek, minden magyar ember hátába beleégetik a horogkeresztet. (…) Először Klein Ignác Mária krt. 7. nevét mondtam be, a besúgásért rögtön megkaptam a 200 P-t a Gestapótól. (…) Később elmentem Klein Ignác feleségéhez, akit megzsaroltam avval, hogy ha ad nekem 200 P-t, akkor nem engedem a férjét ütni, verni és főleg kivégeztetni. (…) Felesége kétségbeesetten rohant a szekrényhez és közben sírva hangoztatta, hogy nagyon szegények, csak ennyi kis megtakarított pénzük van, de a pénzt azért rögtön ideadta.
Kleinné, tovább könyörgött nekem, hogy férjét, aki kenyérkereső volt, akit ő úgy szeret mentsem meg. Én mindent megígértem, bár tudtam azt, hogy én a Gestapónál a besúgáson kívül nem tehetek semmit.” A jegyzőkönyv szerint Varga két nappal később Halász Artúrt is megfenyegette, hogy ha nem ad neki 300 pengőt, elviteti a Gestapóval. Ezek után Spitzer Dezsőt is megzsarolta 200 pengővel, majd meg akarta zsarolni Spitzer Vilmosnét is 1500 pengővel, de ő nem ijedt meg és nem adott pénzt. Végül egészen döbbenetesen zárul a jegyzőkönyv:
„Később rájöttem arra, hogy ez egy nagyon aljas csúnya foglalkozás. Nem akartam tovább besúgó lenni. (…) Vallomásomat minden kényszer nélkül az igazságnak megfelelően tettem meg. Bűnösnek érzem magam és ezért szenvedni akarok.” Ezt követően Vargát május 16-án előzetes letartóztatásba helyezték. A népbíróság 1945. július 3-án tárgyalta Varga Gergely ügyét. A tárgyaláson csak egy tanú volt, a sértett Klein Ignác.
A tárgyalás kezdetén Varga elmondta, hogy nem bűnös, nem jelentette fel Kleint. 1944 őszén a Gáspár András utcai lakásán megjelent egy magyar civil egyén és Kleint kereste. Klein könyvkereskedőnek ebben az épületben volt a csereboltja és megkérte őt, hogy ha bárki keresi, küldjék a Mária utcán lévő lakására. Az érdeklődőnek ő megadta a címet. Az egyén elment, majd nemsokára visszajött egy német tiszttel és „pisztolyt fogtak rám így kényszeríttettek arra, hogy velük menjek és mutassam meg Klein Ignác lakását”. Varga állítása szerint kényszer hatása alatt ment velük, és mutatta meg Klein lakását, többet nem tud az esetről, mert elengedték. Állítása szerint soha nem volt a Gestapo besúgója. Arra a kérdésre, hogy miért mondott mást a rendőrségi kihallgatás során, azt válaszolta, hogy „való igaz, hogy az elémtárt nyomozati vallomást szóról-szóra így tettem meg a rendőrség előtt, amint azt előttem most felolvasták, de erre kényszerítve voltam, mert a kihallgatásom során háromszor megvertek”.
Klein tanúvallomásában kijelentette, hogy Varga a németeknek elmondta, hogy Kleintől korábban azt hallotta, hogy ha a németek kimennek az országból, a zsidók elvágják minden magyar nyakát. Vargára azt mondta, hogy egy részeges alak.
A népbíróság Varga Gergelyt hét év kényszermunkára ítélte. Mellékbüntetésként politikai jogainak gyakorlását tíz évre felfüggesztették. Varga Gergelyt a rendőrségi vallomása és Klein tanúvallomása alapján ítélték el.
1945 decemberében Varga írt a börtönből a NOT elnökének, ebben kifejtette, hogy őt kényszerítették arra, hogy Kleinhez kísérje a németeket, akit egyébként 48 órán belül szabadon engedtek. Varga megállapította, hogy „tarthatatlan tehát a rendőrségen 3-szori kegyetlen verés és sallerozás által kicsikart vallomásom”.
Varga Gergely 1946. január 22-én kérelemmel fordult a NOT elnökéhez, dr. Bojta Bélához a szegedi börtönből. A levélből hosszasabban idézek, mert ennyire részletesen más dokumentumokban nem találtam a politikai rendőrség kihallgatási módszereire vonatkozó leírást. Ezen túl a dokumentum jól megvilágítja a népügyészség és a politikai rendőrség együttműködését, a népbíróság „bizonyítási” eljárását és az ítélkezés módját is.
„Nem érzem magam bűnösnek és ezért bátorkodom a való tényállást alantiakban előadni. Nem csak mentségemre hozom fel a való tényállást, hanem azért is, hogy sok kecskeméti ártatlan ember miként lett megkínozva és elítélve, hogy erről Méltóságos Elnökúrnak is tudomása legyen. 1945. május 3.-án este 7 órakor lettem a kecskeméti rendőrség Zsákai Károly politikai nyomozója által letartóztatva. Letartóztatásom után a rendőrségre vittek, ahol a pincében egy helyiségben már vártak rám Gold Károly, Horbát György politikai nyomozók, Rosenfeld Ibolya női detektív és Bánó Mihály kecskeméti rendőrkapitány. Ott maradt Zsákai Károly politikai nyomozó is. Amint a helyiségbe léptem, nem kérdeztek semmit, csak nekem támadtak és gumi botokkal, bikacsökkel vertek, pofoztak ahol csak értek, amíg össze nem estem. Eszméletlenül egy zárkába csuktak, ahol fogoly társaim vízzel fellocsoltak. Majd ugyanezen nap éjfélkor ismét értem jöttek és az előbb említett kínzó helyiségbe szállítottak, ahol gúzsba kötöttek és alaposan ismételten megvertek.
Csak most mondták először »Te bitang kutya, Te jelentetted fel és vitetted el a Gestapóval Klein Ignácot, azt a becsületes magyar embert?« Azonnal tiltakoztam ezen gyanúsítás ellen. Tagadásomra ismét nekem estek és vertek eszméletlenségig. A szobában erős pálinka és borszag terjengett és a jelenlévőkön meglátszott, hogy mindnyájan igen erős ittas állapotban vannak. Milyen módon kerültem előbbi cellámba nem tudom, de ott tértem ismét eszméletre előbbi cellámban. Sokáig lehettem eszméletlen állapotban, mert alig hogy magamhoz tértem hajnali négy órakor ismét értem jöttek. Ismét a vallatóba kerültem, pár óra alatt immár harmadszor. Itt ismét gúzsba kötöttek egy deszkára meztelen állapotban.
Elkezdték verni a gyomromat, talpamat. Majd Zsákai Károly politikai nyomozó kettő darab sallert (autógumi heggesztőt) kötött a karomra és azt meggyújtotta. Közben égő cigaretta parazsát nyomkodták lábszáramra és oldalaimhoz. Ekkor rettenetesen kínzó fájdalmak hatása alatt kértem, hogy ne kínozzanak már, mindent aláírok amit csak akarnak. Ekkor Zsákai Károly azt mondotta, hogy »Te gazember, miért nem vallottál mindjárt, akkor nem kínoztunk volna!« A kínzások közben Rosenfeld Ibolya női detektív szoknyáját felemelte, meztelen végbélnyílásával szájamra ült, orromhoz dörgölte, majd kényszerítettek, hogy szájamat kinyissam és ő belevizelt, miközben azt mondotta »Te büdös, most kóstold meg, hogy milyen a zsidó pina!«
Ezen embertelen kínzások után, lábaimon alig állva, karjaimban sajgó fájdalommal, emberi mivoltomban teljesen megszégyenítve és megalázva, elém tettek három darab teljesen üres ív papírt, rámparancsoltak, hogy azokat mind írjam alá. Már akkor gondoltam, hogy ezen üres általam aláírt lapokra fogják a jegyzőkönyvet ráírni, kényük kedvük szerint. Remélve, hogy az ügyészi kihallgatáson, vagy a bíróság előtt módomban lesz a tényállást megvilágítani és tisztázni, aláírtam a teljesen üres lapokat. Akkor még szinte örültem is, hogy az embertelen kínzásoknak azzal, hogy aláírom a biancó lapokat végeszakad. Az aláírás után visszavittek cellámba, ahol több összekínzott, fájdalmaiban jajgató hozzám hasonló sorsüldözött volt. Itt orvosi kezelés nélkül, teljesen sötét zárkában május 7.-éig voltam. Május 7.-én átadtak a kecskeméti törvényszéki fogháznak. Június 30.-án előállítottak a kecskeméti népügyészségen, ahol kihallgattak. Itt is tagadtam az ellenem felhozott vádakat és a gyanúsítások valótlanságát, de a kihallgatáson jelen volt rendőrségi nyomozók, akik megkínoztak torkomra fagyasztották a szót. Vallomásomról jegyzőkönyvet fel nem vettek, velem semmit nem is írattak alá. Valószínűnek tartom, hogy a már korábban üres állapotban aláíratott papírokat használták fel a készítendő jegyzőkönyvhöz.
Július 3.-án többedmagammal elvittek a fertőtlenítőbe, ahová bejött Tóth Antal kecskeméti fogházőr azzal, hogy én és Simon Bélát azonnal bírósági tárgyalásra kell előállítania.
Sem vádiratot, sem idézést nem kaptunk, védő ügyvédet sem vállalhattunk, védelmünket sem tudtuk előkészíteni, mert olyan váratlanul jött a népbírósági főtárgyalás kitűzése. Dr. Ungár kecskeméti ügyvéd volt hivatalból kirendelt védő, akit soha nem ismertem, akivel mind a mai napig egyetlen egy alkalommal még csak egy szót sem váltottam.
A tárgyalásra Klein Ignác vádló tanú sem lett megidézve, amiért a tárgyalást 2 órával elnapolták. Futárt küldtek el Klein Ignácért, hogy jöjjön azonnal el a tárgyalásra.
Klein Ignác a tárgyaláson nem vallott, hivatkozott arra, hogy hirtelen jött az egész, hogy a deportálásban elviselt szenvedései, valamint feleségének elvesztése miatt olyan idegállapotban van, hogy nem emlékszik a történtekre tisztán. Kéri, hogy az általam a rendőrségen tett vallomásom vegyék a tárgyalás alapjául, mert valószínűleg minden úgy történt, ahogy azt a rendőrségen vallottam.
Most világosodott meg előttem vitán felül, miért volt szükség arra, hogy velem üres papírlapokat írattak alá.
Amikor a kért jegyzőkönyvet a bíróság ismertette, amely jegyzőkönyvet én soha nem láttam és nem olvastam, Klein Ignác csak bólogatott. A kérdésre azt mondotta, hogyha Varga Gergely ezt vallotta, akkor valószínű, így is volt. Arra kellett tehát három üres elémrakott ív papírt aláírnom, hogy olyan jegyzőkönyvet írhassanak rá, amelynek tartalma olyan legyen aminek alapján én elítélhető voltam.
A tárgyaláson kértem a tárgyalás elnapolását és nem bűnösségem megállapítása végett bejelentett tanúim kihallgatását. Ezen kérésemet a bíróság elutasította, azzal, hogy a rendőrségen tett beismerő vallomásom a tényállást teljes mértékben tisztázta és nincs további tanúk kihallgatására szükség.
A védelem lehetőségeitől megfosztva, hamisan, embertelen kínzások súlya alatt aláíratott üres lapokra felvett rendőrségi jegyzőkönyv alapján, vádirat, idézés nélkül ítéltettem el oly súlyosan, hogy hét (7) évi kényszermunkával súlytottak.
A tárgyalás után három héttel kértem az ítélet és a főtárgyaláson felvett jegyzőkönyvnek írásbeli másolatát részemre kikézbesíteni, amit szintén megtagadtak tőlem.
A tárgyalás során, amikor kértem tanúim kihallgatását dr. Lakos tanácselnök úr azt mondotta, hogy »Örüljön, hogy így úszta meg az ügyet, bűnéért akasztás járt volna maradjon nyugodtan.«
Július 10-e körül 4 tagú vizsgálóbizottság szállott ki Kecskemétre a törvényszéki fogházba. Ezen bizottság előtt – tagjait névszerint nem ismerem – az itt előadottakat jegyzőkönyvbe mondottam és alá is írtam. Az embertelen kínzások sorozata ma már nem titok, mert a kiszállt bizottság is kétséget kizáróan megállapította, hogy az embertelen kínzások nem mese volt. Sőt még a sajtó is foglalkozott a kecskeméti emberfeletti kínzásokkal. A bizottság az összes letartóztatottakat kihallgatta, cca 80-100 embert, akik egyöntetűen vallottak.”
Ezt követően saját ügyének valós tényállását ismertette Varga. Ennek bizonyítására 18 tanút nevezett meg.
A NOT hamarosan, 1946. április 3-án tárgyalta Varga Gergely ügyét. Varga István tanú elmondta, hogy a vádlottat a németek tényleg kényszerítették, hogy menjen el és mutassa meg nekik Klien lakását. Varga más tanúval is bizonyította, hogy kényszer miatt ment a németekkel. A NOT a tárgyalás napján azonnal szabadlábra helyezte Vargát. A következő tárgyaláson, 1946. október 7-én a NOT felmentette Varga Gergelyt, megállapította, hogy Varga csak akkor árulta el Klein lakhelyét, amikor az SS-tiszt fegyverrel kényszerítette erre.
Kleint elvitték ugyan a németek, de hamarosan haza is engedték. Nem lehetett bizonyítani, hogy a vádlott súgta volna be Kleint, vagy rá vonatkozóan terhelő adatokat mondott volna.
Varga Gergely ügye igen szemléletesen bemutatja, hogy miként is működött az igazságszolgáltatás és a politikai rendőrség a szovjet megszállást követően. Akiket pedig hasonló vádak alapján felakaszottak, azokat már hiába rehabilitálták.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
