Röpködnek a milliók, elképesztő luxus jelent meg a Balatonnál

Röpködnek a milliók, elképesztő luxus jelent meg a Balatonnál

A balatoni új építésű lakások 900 ezer és 1 millió forintos négyzetméteráron kelnek el – mondta el az InfoRádióban a Portfolio vezető ingatlanpiaci elemzője.

Mester Nándor szerint a dinamikus növekedés részben az új beruházások sokasága miatt van, társasházakat építenek vállalkozók, akik korábban vízparti területeket szereztek. De mivel a vízparti, megfelelő minőségű ingatlanok már elfogytak, a tótól 2-3 kilométerre is megjelentek befektetési célú vásárlók.

A déli parton a vízválasztónak számító vasútvonalon túl 20-30 százalékkal olcsóbbak az ingatlanok, ami a megye többi részéhez viszonyítva még mindig kiemelkedően drága, főként Somogy megyében – tette hozzá a szakértők.

Az északi part is egyre inkább drágul. A rekordot már Balatonfüred viszi, ahol 1 millió forint fölötti négyzetméterár a jellemző az új lakásoknál.

A beruházók az egész piacot eltolták a luxus kategóriába,

ami nem pusztán annyit jelent, hogy az új lakások berendezése ilyen elvárásoknak felel meg, hanem azt is, hogy kevesebb lakást építenek: nem a Budapesten jellemző 50-80 lakásos társasházakat, hanem 6-10 lakásból álló komplexumok épülnek nagy kerttel. A vízpart is megdobja az imázsát ezeknek a lakásoknak – mondta a Portfolio vezető ingatlanpiaci elemzője.

Hírdetés

Jó befektetés-e még az ingatlan?

A szakértő kiemelte: a most bevezetett új állampapír után sokan gondolhatják, hogy ingatlan helyett abba érdemes befektetni, sokkal biztonságosabb is. Ráadásul a nagyon nagy mértékű drágulás miatt sokkal nehezebb balatoni ingatlanhoz jutni és azt kiadni vagy értékesíteni, sokkal kisebb hozamot lehet elérni.

Budapesten a befektetési célú vásárlások aránya a belső kerületekben 45-50 százalék, a külső kerületekben 20-25 százalék, a Balatonnál viszont 50-60 százalék,

vagyis oda vándorolt a befektetni való pénz jelentős része a részvénypiacról és egyéb befektetési termékekből.

Mester Nándor úgy látja a luxus kategória azonban tovább él majd az ingatlanpiacon, van rá kereslet.

„Az fog elsősorban sokat érni, hogy nem lesz közeli szomszéd, van távolság – néhány projektnél nagyok a telkek, messze vannak egymástól a lakások. Megjelent néhány villaberuházás is, és jachtkikötők épülnek, főleg az északi parton, vagyis

ez a fajta top luxus megtalálta a helyét a Balatonnál, és itt szinte mindent ki is fizetnek a vevők, nem kukacoskodnak. Számukra az a fontos, hogy az elszigeteltség és a nyugalom meglegyen.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »