Rongyok a parlamentben: Nem sikerült leváltani Rážt, Matovič nem kímélte a koalíciót

Rongyok a parlamentben: Nem sikerült leváltani Rážt, Matovič nem kímélte a koalíciót

Másodjára sem sikerült megnyitni a parlament rendkívüli, 44. ülését, amelyet az ellenzék kezdeményezett Jozef Ráž (Smer-jelölt) közlekedési miniszter leváltására. Hétfő délelőtt ismét csupán 61 törvényhozó jelent meg az ülésteremben, a határozatképességhez azonban legalább 76 képviselő jelenlétére lett volna szükség. A parlament legközelebb a következő munkanapon, kedd reggel 7:30-kor tesz kísérletet az ülés megnyitására.

A miniszter menesztésére irányuló javaslatot a „Slovensko – Za ľudí” frakció kezdeményezte, a rendkívüli ülés összehívásához szükséges több mint 30 aláírást pedig a teljes ellenzéki palettáról gyűjtötték össze. A múlt héten benyújtott indítvány fő okaként az ellenzék az elmúlt időszakban történt vasúti szerencsétlenségeket jelölte meg.

Bár Jozef Ráž felajánlotta lemondását Robert Fico miniszterelnöknek (Smer), a kormányfő ezt nem fogadta el. Az ellenzéki képviselők szerint ez a gesztus kevés: álláspontjuk szerint a miniszternek távoznia kellett volna, lemondását pedig közvetlenül Peter Pellegrini köztársasági elnöknek kellett volna benyújtania.

Michal Šimečka, az ellenzéki Progresszív Szlovákia (PS) elnöke kijelentette: Rážnak vállalnia kell a politikai felelősséget az elmúlt hónap vasúti incidenseiért. „Függetlenül attól, hogyan végződik a rendkívüli ülés, Ráž miniszternek – a politikai kultúra alapvető gesztusaként és a károsultak iránti tiszteletből – kifogások nélkül, magától kellene benyújtania a lemondását” – szögezte le Šimečka.

A leváltás indokai és a „rongy-ügy”

A Slovensko szerint a leváltás okai nyilvánvalóak. Ezek közé sorolják a számos utas sérülésével járó vonatbalesetek miatti politikai felelősséget, a Közlekedési Hivatal biztonsági ajánlásainak figyelmen kívül hagyását a bazini (Pezinok) szakaszon, a légiforgalmi szolgáltatások számára vásárolt túlárazott repülőgépet, valamint az igazgató aránytalanul magas jutalmát.

Igor Matovič pártelnök külön felhívta a figyelmet arra a szituációra, hogy a Smer és a Hlas teljes frakciója kollektíven mentette ki magát az ülésről.

Hírdetés

„A képviselők általában egyénileg, személyes okokból szokták kimenteni magukat. Az ilyen csoportos eljárás példa nélküli a parlamentben”

– tette hozzá Matovič.

A politikus emlékeztetett Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszter korábbi kijelentésére is, aki Peter Kmec (Hlas) miniszterelnök-helyettes leváltása után úgy fogalmazott: a Hlas nem lesz „rongy”, és elvárják, hogy mindenkire, így a Smer jelöltjeire is ugyanaz a mérce vonatkozzon. A Hlas képviselői akkor nehezményezték, hogy míg Kmecnek távoznia kellett, a Smer által jelölt miniszterek a helyükön maradhattak. Drucker akkor jelezte: a Hlas nem tudja garantálni, hogy képviselőik megszavazzák a bizalmat a kormánytagoknak, amennyiben a koalíción belül nem tartják be a megállapodásokat.

„Ma azonban bebizonyosodott, hogy a Hlas képviselői Fico rongyai”

– jelentette ki Matovič, hozzátéve, hogy Drucker szavainak „ma már az égvilágon semmi súlya nincs”. Ennek nyomatékosítására Matovičék a parlamentben rongyokat osztogattak a Hlas képviselőinek, hogy emlékeztessék őket erre a tényre.

Körkép.sk

Nyitókép forrása: Facebook/Hnutie Slovensko, kollázs: Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »