Roncsteleppé vált Szerbia

Roncsteleppé vált Szerbia

A szerbiai jogszabályok kedveznek a használtautó-importnak, ami oda vezetett, hogy évente több százezer környezetszennyező jármű érkezik az országba.

Virágzik Szerbiában a használtautó-kereskedelem, tavaly 158 462 idős gépjárművet „importáltak” Szerbiába, szinte mindet az Európai Unió országaiból. Ezeknek több mint a fele, 97 393 darab tizenhárom évesnél idősebb. Az EU területén az ilyen járművek gyakran már a roncstelepre kerülnek.

A járművek átlagára 2-3 ezer euró, azaz a teljes használtautó-piac nagyjából 400 milliós forgalmat bonyolított le. A 23 ezer fiatal, néhány éves autó elsősorban prémium kategóriás jármű, (BMW, Mercedes stb.), ezek ára használtan is meghaladja a 10 ezer eurót. Mivel jó üzletnek számít, egyre többen foglalkoznak használt autók importálásával és forgalmazásával. Az ilyen cégeknek van már érdekvédelmi szervezetük is.

Ám Boban Nikolic, az új gépkocsik importjával foglakozó cégek egyesületének főtitkára arra figyelmeztetett egyik sajtónyilatkozatában, hogy a használtautó-importra vonatkozó 2017-es adatok környezetvédelmi és biztonsági szempontból is lesújtók. A járművek többsége Euro 3-as dízelüzemű. Az ilyeneket még 2005-ben kitiltották az Európai Unióból. A törvények szerint Szerbiában is csak az Euro 6-os motorral működő új autók importját és forgalmazását engedélyezik, de ez használt kocsikra nem vonatkozik.

Az Euro 4-es szabályozásnak megfelelő autókból 37 610-et, míg az Euro 5-ös motorral működőkből 20 327-et importáltak. Az
Euro 6-os típusú autóból alig 3132-t importáltak. Az új gépkocsik forgalmazói szerint az is nonszensznek tekinthető, hogy a használtautó-importőrök nem fizetnek környezetvédelmi illetéket. Akik viszont új autót importálnak, azoknak tonnánként 12 ezer dinárt (mintegy 32 ezer forint) kell fizetniük.

A nagyságrendet szemléltetve: ha a 2017-ben Szerbiába vitt használt kocsikat egymás mögé állítanánk, mintegy 600 kilométeres sort képeznének. A tavaly eladott új autók hossza „mindössze” 100 kilométert tenne ki. Az előző évi adatokhoz viszonyítva megállapítható, hogy az uniós tagságra törekvő balkáni országban az új gépjárművek értékesítése 15,54 százalékkal nőtt (éves összevetésben). Az utóbbi három esztendőben hasonló tempójú bővülés figyelhető meg. A használt autók importjának bővülése ugyanakkor jóval gyorsabb tempót mutat. A tavalyi 158 462-t megelőzően 2016-ban 117 413 használt gépkocsit importáltak. Az ötéves periódust nézve, 100 ezer új és 500 ezer használt jármű importja a mérleg. Mindkét kategóriában a környezetszennyezőnek számító dízelüzemű járművek vannak többségben.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »