Róna Péter: Nem lesz semmi az euró bevezetéséből

Róna Péter: Nem lesz semmi az euró bevezetéséből

A közgazdász szerint az euró bevezetéséről nem lehet népszavazást tartani, de még ha a politika így is döntene, nem valószínű, hogy az Európai Központi Bank egy ilyen kérvényt támogatna.

Róna Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kifejtette: az euró bevezetésének kérdésében két fontos tétel van. Az egyik az, hogy milyen árfolyamon vezetjük be – a görögök ezt elrontották, így a kereskedelmi mérlegük tönkrement. A másik tétel pedig az, hogy ha egyszer beléptek az euróövezetbe, akkor milyen gazdaságpolitikai szerkezetet alkalmaznak annak érdekében, hogy ne történjen meg egy belső árfolyamerősödés. Róna szerint a magyar nemzetgazdaság erre még nem készült fel.

Hírdetés

A közgazdász hangsúlyozta: a legtöbb tanulmány és számítás szerint a jelenleg multinacionális cégek által működtetett munkahelyek 50-60 százaléka öt éven belül meg fog szűnni, mert jön a robotizáció. Ezzel a kérdéssel azonban a magyar gazdaságpolitika nem foglalkozik. Így szóba sem kerül, hogy melyek azok a feltételek, körülmények és politikák, amelyekkel egy stabil munkaerőpiaci helyzetet hosszabb távon fenn lehetne tartani – tette hozzá a közgazdász.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »