Romániaiak, köztük egy 15 éves purdé támadta meg a magyar lányokat

A nyomozók két román állampolgárt vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint fiatal lányokat támadtak meg. A rendelkezésre álló adatok szerint 2019. augusztus 24-én 2 óra körül két ismeretlen követni kezdett két 17 éves lányt Kecskeméten. A Bagoly utcánál jártak, amikor odaléptek hozzájuk. A fiatalabb megtámadta egyikőjüket, aki védekezésként megütötte, ezért a támadó elmenekült a helyszínről

Ezzel egyidőben a másik sértett kezét – amiben egy mobiltelefont tartott, mert éppen a barátjával beszélt – az idősebb férfi megrántotta. A haját húzta, eközben a szemüvegét lelökte, és a száját be akarta fogni. A lány ellenállt, miközben barátnője a segítségére sietett. Egy kulccsal kezdte csapkodni és szurkálni az elkövetőt, aki megütötte őt. A telefont az áldozat kezéből végül kicsavarta, ami a földre esett.

Hírdetés

A két sértett ekkor tudott elmenekülni. A történteket a dulakodás közben vonalban lévő férfi azonnal bejelentette a rendőrségen. Az egyenruhások rövid idő elteltével, 3 óra 15 perckor elfogták az idősebb támadót, egy 37 éves férfit. Nála az eltulajdonított mobiltelefont is megtalálták. Adatgyűjtés eredményeként a társát – egy 15 éves fiút – is beazonosították, akit 18 óra 25 perckor fogtak el.

A nyomozók kihallgatásukat követően rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették a román állampolgárokat, és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.

(Police)


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »