Romániai választás: Az exit poll szerint győztek a szocdemek, bejutott az RMDSZ

Romániai választás: Az exit poll szerint győztek a szocdemek, bejutott az RMDSZ

A CURS által végzett exit poll, vagyis urnázás utáni felmérés eredményei szerint a vasárnapi romániai parlamenti választást a Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte meg 26 százalékkal. A magyar RMDSZ éppen hogy, de szintén elérte a parlamenti küszöböt.

A CURS az RMDSZ-nek a képviselőházban és a szenátusban is elérte az 5 százalékos küszöböt.

A román képviselőházra vonatkozó exit poll számok:

A szenátusra vonatkozó exit poll számok:

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról beszélt, hogy bebizonyosodott, a magyar közösség erős.

Hírdetés

„Ma este az urnazárás után az első szó a köszönet. Hadd mondjam el, hogy nagyon büszke vagyok a magyar közösségre, hiszen egy nagyon nehéz választási kampány végén bebizonyította, hogy erős, szolidáris a magyar közösség. Felelősséget vállal magáért és az országért”

fogalmazott.

Azt is mondta, hogy az exit poll eredményeket egyelőre nem kommentálja.

„A mi számításaink szerint magas részvétellel 5,5–5,7 százalékos az eredmény, de meg kell várni a végeredményeket”

Körkép.sk, Maszol.ro

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Andreea Alexandru


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »