Romániában látványosan fellendült a hamis igazolványok piaca

Romániában újabb oltási igazolásokat hamisító bűnszövetkezetre csaptak le a hatóságok: csütörtökön Bukarest második kerületében öt helyszínen végzett házkutatást és 168 gyanúsítottat állított elő a rendőrség.

A nyomozók már augusztus óta figyelték az egyik oltóközpont tevékenységét, ennek alkalmazottai – akiket a kerület gyermekvédelmi hatóságától helyeztek át – a gyanú szerint megváltoztatták az országos oltási regiszterbe bevezetett adatokat, és így olyanoknak tették lehetővé az uniós védettségi igazolvány kiváltását, akik valójában nem kapták meg a vakcinát.

Radu Mihaiu kerületi polgármester csütörtöki Facebook-bejegyzésében közölte, hogy a Neghinita napközi otthonban berendezett oltóközpontot a rendőrségi helyszínelés miatt ideiglenesen bezárták. Rámutatott: bár jelenleg égető szükség van minden oltási központra, addig nem nyitják újra ezt a helyszínt, amíg a teljes személyzetét le nem cserélik.

Múlt héten egy Prahova megyei oltási központban és négy háziorvosi rendelőben tartottak házkutatást a rendőrök, és 35 gyanúsítottat állítottak elő. Ebben az ügyben a "szolgáltatásért" fizetni is hajlandó oltásszkeptikusoknak valódi oltási igazolásokat állítottak ki, de a vakcinát nem adták be, hanem kiöntötték.

Hírdetés

A Pro TV híradója szerint a hamis oltási igazolásokat már közösségi oldalakon is hirdetik: a jelentés szerint 400 lejért (csaknem 30 ezer forintért) lehet a "QR-kódos ellenőrzés próbáját is kiálló" védettségi igazolást beszerezni.

Bár a koronavírus elleni oltás ingyenes Romániában, valamint a hamisítók és a hamis védettségi igazolványt használók is börtönbüntetést kockáztatnak, látványosan fellendült az országban a hamis igazolványok piaca. A román rendőrség már több mint kétszáz, fiktív oltásokkal kapcsolatos ügyben indított bűnvádi eljárást.

Romániában az utóbbi héten hatalmas sorok alakultak ki az oltóközpontoknál, amióta a kormány – az élelmiszerboltok és a gyógyszertárak kivételével – kötelezővé tette a zöld igazolvány használatát az ügyfelek számára valamennyi zárt nyilvános térben, a parlament pedig azt a törvénytervezetet tárgyalja éppen, amely előírná, hogy a közalkalmazottak is csak védettségi igazolvánnyal járhatnak be munkahelyükre.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »