Romániában 77 ezer embernek adták be azt az AstraZeneca oltást, amely miatt most Olaszországban felfüggesztették az ezzel való immunizálást

Romániában 77 ezer embernek adták be azt az AstraZeneca oltást, amely miatt most Olaszországban felfüggesztették az ezzel való immunizálást

Bár korábban nemcsak Andrei Baciu egészségügyi államtitkár, hanem maga Florin Cîțu miniszterelnök is bejelentette, hogy Romániába nem érkezett abból az AstraZeneca szállítmányból, amelyek miatt Ausztriában leállították az az oxfordi egyetem és brit meg svéd gyógyszergyártó vakcinájával való oltást, azt elfelejtették megemlíteni, hogy abból a szállítmányból viszont, amely miatt Olaszországban felfüggesztették, bőven érkezett.

Ez utóbbi szállítmány ABV 2856 jelzéssel van ellátva, Olaszországban csütörtökön leállították a beadását.

A friss adatok szerint 81 600 adag érkezett belőle hozzánk is, és ebből a lakosságnak már be is adtak 77 049-et. A megmaradt 4200 dózist most félreteszik, amíg az Európai Gyógyszerügynökség el nem végzi a szükséges vizsgálatokat. Legalábbis erről döntött az országos oltási kampányt koordináló bizottság.

A bizottság azt is elmondta, mely megyékbe jutott ezekből: február 15-én kezdték beadni Arad, Bákó, Bihar, Besztersze-Naszód, Botoșani, Krassó-Szörény, Kolozs, Dolj , Galac, Gorj, Hunyad, Iași, Máramaros, Mehedinți, Neamți, Olt, Szilágy, Szatmár, Suceava, Temes, Vâlcea és Vaslui megyékben.

Hírdetés

A bizottság döntése értelmében „karanténba helyezik” a megmaradt vakcinákat, viszont a többi szállítmányt az AstraZenecából továbbra is beadják az embereknek.

Az AstraZeneca másik, lehetségesen problémás szállítmányából, amelyről Ausztriában jelentek meg feltételezések, hogy két esetben is súlyos mellékhatásokat okozott volna, a hírek szerint valóban nem érkezett Romániába egyetlen dózis sem. Ez az ABV 5300-as jelzéssel van ellátva.

A Reuters hírügynökség csütörtökön jelentette, hogy Olaszországban felfüggesztik az AstraZeneca ABV 2856-al való oltást, miután Szicíliában két férfi hunyt el, miután megkapták a vakcinát. Az olasz hatóságok azonban jelezték, hogy mindezt elővigyázatosságból teszik, hiszen egyelőre semmiképpen nem mutatható ki kapcsolat ez elhalálozások és az oltás között, az eseteket még vizsgálják.

Valeriu Georghiță, az oltási kampány koordinátora egy csütörtök esti TV-műsorban elmondta, hogy vizsgálják, hogy szükségessé válik-e a teljes AstraZenecával való oltás leállítása.

A miniszterelnök ezzel szemben szintén csütörtök este teljes bizonyossággal állította, hogy „az oltáskampány folytatódni fog”.

Korábban, és a mai nap folyamán több ország is jelezte, hogy felfüggesztik az AstraZenecával való oltást. Az Európai Gyógyszerügynökség ugyanakkor jelezte, hogy az ausztriai esetek és az oltások között nem találtak összefüggést, és mindenkit arra biztatnak, hogy továbbra is nyugodtan adassák be maguknak. (hírszerk.)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »