Románia udvari bolondjai

De egy fecske nem hozza el a tavaszt. A prefektus egyedül hiába ítéli el az ilyen jellegű megnyilvánulásokat, ezek belátható időn belül nem szűnnek meg. Éspedig azért nem, mert a nacionalizmus a román társadalom jelentős részének és nagyon sok román politikusnak a szívét melengeti.

Az utóbbi harminckét év alatt hallotta-e valaki, hogy valamelyik felelős román politikus, államfő vagy miniszterelnök elítélte volna Corneliu Vadim Tudort, Gheorghe Funart és szélsőséges társaikat azért, mert eme ország kisebbségi magyar közösségét folyamatosan sértegették és gyalázták?

„A magyar nyelv az ördög nyelve” – így próbálta lebeszélni a pap a magyar nyelvű miséről a csángókat. „A magyarok ázsiai vad barbárok maradtak, akik csak rombolni és gyilkolni tudnak, ezért nincs helyük a civilizált világban” – hőbörgött Vadim Tudor anno egy tévéadásban. „Közölje a jobb oldalamon ülő beszélgetőtársunkkal, hogy Romániában élünk (…) és ne használjon egyetlen szót sem a lovak nyelvéből, mert Románia hivatalos nyelve a román. Budapesten beszélhet magyarul, itt beszéljen románul. Ha én leszek Románia elnöke, biztosíthatom, hogy nem fog magyarul beszélni senki. A Román Televízióban sem” – jelentette ki Funar egy másik tévéadásban. Tánczos Barna bepanaszolta a magyart alázó Funart a Diszkriminációellenes Bizottságnál, de hosszas pereskedés után a legfelsőbb bíróság a kolozsvári bohócnak adott igazat.

Nos, elérkeztünk a lényeghez. Romániában minden szélsőséges, xenofób megnyilvánulás olyan, mint a bohóc tragikomikus mutatványa. Mi, magyarok és székelyek nem tudunk rajta nevetni, csak sírni.

Hírdetés

A bohóc régen a király udvari bolondja volt, akinek az volt legfőbb feladata, hogy lakoma alatt és után tréfákkal szórakoztassa a királyt. Az udvari bolondnak ugyanakkor kiváltságos joga volt olyan kényesebb témákat is szóba hozni, amelyek a királyt érintették, de ezekről az egyéb szerepeket betöltő udvaroncoknak tilos volt beszélni – de amúgy egyetértettek azzal, amit a bohóc mond.

A romániai stadionok, tévéstúdiók, sőt, a parlament és klerikális körök is tele vannak bohócokkal, akik nyomják a szélsőséges, uszító, nacionalista mutatványokat. Nem hogy elítélje, még csak el sem határolódik tőlük sem államfő, sem miniszterelnök, sem pátriárka, sem akadémikus, sem a független bíróság.

Logikus, hogy hallgatnak, sőt, bizonyos esetekben a hatóságok falaznak is, hiszen a bohócok elmondják helyettük is azt, ami az ő szájukból szalonképtelenül hangzana.

 

Borítókép: Facebook / FC Petrolul Ploiesti


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »