Románia és Moldova katonailag elfoglalhatja a Dnyeszter-melléket

Románia és Moldova elfoglalhatja a Dnyeszter-melléket – és Oroszország nem fog tudni tenni semmit.

Az el nem ismert Hegyi-Karabahi Köztársaság után, az elkövetkező néhány évben sőt hónapban a Dnyeszter-mellék elveszítheti státuszát, és visszakerül Moldova fennhatósága alá.

Gevorg Mirzajan, az orosz kormány mellett működő Pénzügyi Egyetem tömegkommunikációs és médiaüzlet főosztályának docense elmondta: figyelembe véve, hogy ebben a térségben mennyire korlátozottak Oroszország lehetőségei, Moszkva nem lesz képes valamennyire is útját állni ennek a folyamatnak.

A Nyugat-barát Maia Sandu győzelme a szocialista Igor Dodonnal szemben nehéz helyzetbe hozta a Kremlt. Sandunak román útlevele van.

Románia pedig az az ország, amely Moldovát, megfosztva függetlenségétől, a maga részévé akarja tenni.

A politológus véleménye szerint Sandu mentoraitól kapott néhány „értékes útmutatást”. Ezek egyike az a kívánság, hogy az oroszokat tereljék bele a „dnyeszter-melléki kelepcébe”.

Sandu megpróbálhatja destabilizálni a helyzetet a Dnyeszter-melléki Moldáv Köztársaságban (PMR – [1]), és ezzel Moldovát mélységes politikai válságba, sőt háborús konfliktusba is sodorhatja Oroszországgal.

A szakértő felhívta a figyelmet, hogy Sandunak ehhez először többséget kell szereznie a moldovai parlamentben. Ezzel összefüggésben Moszkva már beletörődött abba, hogy Kisinyov az Európai Unió befolyási övezetéhez tartozik.

És ha Sandu „a moldovai ökröt bevezeti a román istállóba” (2), ez ellen Oroszország semmit sem fog tudni tenni” – közli a „Topkor” oroszországi információs kiadvány.

A szakemberek arra felhívják a figyelmet, hogy Oroszország, ha nagyon akarná, se tudna tenni semmit a Dnyeszter-mellék nyílt elfoglalása ellen.

A Nyugat igencsak érdekelt Oroszország meggyengítésében. Éppen ezért bizonyosan nyíltan síkraszáll majd a Dnyeszter-mellék fölötti moldovai szuverenitás helyreállításáért, amihez minden szükségeset megad. És ha feltesszük is, hogy önmaga Moldova nem rendelkezik ahhoz kellő erővel, hogy a Dnyeszter-melléket visszaterelje ellenőrzése alá, ehhez a lehetőségei a NATO-tag Romániának megvannak

Hírdetés

– hangsúlyozza a szakértő.

Az elemzők hangsúlyozzák, hogy aktívan tart az egyoldalúan kikiáltott köztársaságok felszámolásának a folyamata.

Így nagy a valószínűsége annak is, hogy a közeljövőben hadműveletek kezdődnek Ukrajna keleti részén is.

Megjegyzések:

(1)  A Dnyeszter bal partján, egy keskeny területsávon helyezkedett el, 1924 és 1940 között a moldáv autonóm szovjetköztársaság, amely Ukrajna része volt.

Miután a szovjet kormány ultimátuma nyomán 1940. június végén Románia kénytelen volt kivonulni az általa 1918 óta megszállt és annektált Besszarábiából (és ott megalakult a moldáv szovjetköztársaság) az addig Ukrajnához tartozó autonóm köztársaság területét hozzácsatolták a frissen megalakult Moldáv Szovjetköztársasághoz. (Kárpótlandó Ukrajnát a területi veszteségért, Besszarábia addigi területeiből lenyesték és Ukrajnához átcsatolták Észak-Bukovinát, illetve „Dél-Besszarábiát”).

(2)  Allegória. Az ősi moldovai címerben vörös alapon arany ökörfej látható, félholddal és csillagokkal.

Úgy tartják, hogy ez Moldova legnagyobb uralkodójának, a mi Mátyás királyunkkal nagyjából egy időben uralkodó III. István (Stefan cel Mare) nagyfejedelemnek volt a címere.

Az ökörfejes címer a moldovai függetlenség és önálló államiság jelképe mindmáig, olvasható itt.

Csikós Sándor

Magyar Tudat

Megosztás

The post Románia és Moldova katonailag elfoglalhatja a Dnyeszter-melléket appeared first on Magyar Tudat Nemzeti Hírportál.

Related posts:Aki szelet vet: Oroszország célpontjává vált Románia is Oroszország válaszlépésekre kényszerül mind Románia, mind – a rakétapajzs kiépítéséhez…Moszkva bekeményít Romániának Bukarest az orosz utasok, köztük nők és gyerekek életét veszélyeztette-…Azok az államok csatolták el Hazánk 2/3-át, akikkel ma “szövetségben” vagyunk Trianon üzenete Trianon arra figyelmeztet, hogy Hazánk léte kerül veszélybe,…


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »