Románia: Az ország, amely hatvan év alatt hatszor árulta el szövetségeseit

Románia: Az ország, amely hatvan év alatt hatszor árulta el szövetségeseit

Akik még nem ismernék a történetét annak a mondásnak, hogy Románia a „történelem prostituáltja”, annak segítünk hat történelmi momentummal, amely eléggé tiszta képet fest arról, milyen szövetségese volt ez az ország néhai partnereinek.

Romániáról eszünkbe juthat George Jonas magyarországi születésű kanadai író tíz évvel ezelőtt megjelent Beethoven’s Mask (Beethoven álarca) c. könyve. Ebben a műben a szerző egyebek mellett azt fejtegeti, hogy ha lehet az egyes nemzetek erényeiről beszélni (pl. a németek lelkiismeretes munkaetikája) akkor szót lehet – sőt, szerintünk kell – ejteni azok jellembeli hibáiról is.

Nos, a világ összes államai közül Jonas negatív példaként Románia szövetségesei iránti megbízhatatlan magatartását említi, szerinte az ország történelmi léptékkel mérhető kétszínűsége páratlan a világtörténelemben.

Mindig érdemes feleleveníteni a kanadai író által is felvázolt egyáltalán nem hízelgő evidenciát. Amely szerint Románia hatvan év alatt hatszor árulta el a szövetségeseit.

Vegyük sorra:

1. A balkáni háborúk idején elárulta elsődleges szövetségesét, Bulgáriát, ezért jutalmul háromezer négyzetmérföld területet szerzett meg a maga számára volt szövetségesétől – a szóban forgó régió pedig nem más, mint Dobrudzsa.

Hírdetés

2. Semmibe vette az Osztrák–Magyar Monarchiával kötött semlegességi szerződést, és amikor úgy ítélte meg, hogy a szövetséges hatalmaknak nagyobb esélyük van a győzelemre, titkos szerződést kötött az antant hatalmakkal, következésképpen 1916-ban megtámadta Magyarországot.

3. Megszegte az antant hatalmakkal kötött szövetséget és békét kötött a központi hatalmakkal.

4. Megszegte a bukaresti békét, és a monarchia összeomlása után megtámadta Magyarországot.

5. Elárulta a szövetséges hatalmakat, és Hitler oldalára állt, amikor annak csillaga felmenőben volt. Ezért 1940-ben visszaadta Erdélyt (pontosabban annak északi részét, de természetesen azt sem önként, hanem a második bécsi döntés következtében) Magyarországnak.

6. Amikor Hitler vesztésre állt, Románia elárulta a tengelyhatalmakat, átállt a szövetségesekhez, ezért jutalmul ismét megkapta Erdélyt.

Nos, ha átlagban szemléljük az egy évtizedre jutó egy árulást, akkor az évek múlásának dacára, Ponta nagyívű ígéreteit érdemes lehet igencsak a helyükön kezelni. Románia valamennyi jelen és eljövendő szövetségesének.

*a címlapképen Ion Antonescu román tábornok és diktátor, Adolf Hitler, német vezér és kancellár társaságában látható.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »