Román szenátor: Churchill hasonló gyilkos volt, mint Sztálin

„A kommunizmus terméke. Jót tenne neki, ha szóba elegyedne egy történelemtanárral” – állapította meg a 88. életévét taposó Nicolae Ciurica egykori román antikommunista ellenálló Serban Nicolae szociáldemokrata szenátorról. A kormánypárti honatya óriási felháborodást váltott ki napokban tett kijelentésével, amellyel burkoltan hazaárulónak nevezte a Romániában többnyire partizánként emlegetett felkelőket. A kommunistaellenes harcosok szerepe a bukaresti felsőház jogi szakbizottságában került terítékre annak a törvénytervezetnek az apropóján, amely az antikommunista ellenállás romániai emléknapjává nyilvánítaná október 26-át.

Serban Nicolae egyszerűen kétségbe vonta, hogy a második világháború után kiépült vörös rezsim, valamint a szovjet megszállás ellen küzdő csoportok hőstettet vittek véghez, ahogy azt az 1989-es rendszerváltás óta számon tartja a román történetírás. A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöke szerint a második világháború végén elindult kommunistaellenes ellenállás valójában csökkentette Románia védelmi képességeit, ezért inkább sértette az ország érdekeit. A politikus egyebek mellett azzal érvelt, hogy a román partizánok közvetlenül nem a szovjet megszállókkal vették fel a harcot, hanem a kommunista titkosrendőrség, a Securitate tagjai ellen küzdöttek – vagyis „román vért ontottak ki”. A román szenátor az amerikai Központi Hírszerző Hivatalt (CIA) is elmarasztalta, egyszerűen gazemberségnek nevezve, hogy az antikommunista ellenállás támogatásával Románia védelmi képességeinek gyengítését célzó műveleteket szervezett, fegyverrel és lőszerrel is segítve az ellenállást. Nicolae azzal is meghökkentő kijelentést tett, hogy a második világháborút lezáró geopolitikai felosztással összefüggésben Sztálinhoz hasonló gyilkosnak nevezte Winston Churchill brit miniszterelnököt.

A román baloldali politikust heves bírálatok érik nyilatkozata miatt, ami nem véletlen, mivel az 1989-es rendszerváltás óta egyre nagyobb tisztelet övezi az egykori antikommunista ellenállókat.

Hírdetés

Becslések szerint tízezerre tehető a múlt század negyvenes-ötvenes éveiben rendszerellenes tevékenységük miatt kivégzett ellenállók száma az országban, A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézetnek (IICCMER) az elmúlt években csupán közel száz egykori partizán jeltelen sírokba temetett földi maradványait sikerült feltárnia és újratemettetnie. Gheorghe Petrov kolozsvári régész, az intézet kutatója nemrég lapunknak arról számolt be, hogy számos esetben feltárták az ellenállók gyilkosainak és megbízóiknak a személyazonosságát is, ám ők már nem élnek, így nem vonhatók felelősségre.

Történészek rámutattak, a hegyekbe visszahúzódott kommunistaellenes partizánok harca valóban a Securitate és a szovjet mintára létrehozott fegyveres egységek ellen zajlott, célja pedig a terep előkészítése volt a szovjet típusú totalitárius rezsim elleni nyugati beavatkozás számára. Egyébként az IICCMER ezúttal is kiállt az ellenállók mellett, közölve: Nicolae szenátor szavai mélységesen sértik azoknak az emlékét, akik abban reménykedtek, hogy Románia megmenekülhet a proletárdiktatúra kísérletétől.

Rostás Szabolcs / Magyar Nemzet

 


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »