Román elnöki tanácsadó: Bukarest bármikor kész tárgyalni az egyesülésről Moldovával

Román elnöki tanácsadó: Bukarest bármikor kész tárgyalni az egyesülésről Moldovával

Románia nyitott arra, hogy egyeztetéseket kezdjen a Moldovai Köztársasággal a két állam egyesüléséről – jelentette ki Eugen Tomac, a román államfő határon túli románokért felelős tanácsadója.

A politikus a Calea Europeana portálnak adott interjúban hangsúlyozta: meglátása szerint a Prut folyó mindkét partján élő „jóhiszemű románok” számára a két állam egyesülése természetes folyamatnak tekinthető. Ugyanakkor leszögezte, hogy bár Bukarest bármelyik pillanatban kész tárgyalóasztalhoz ülni, a folyamat elindításának alapfeltétele, hogy azt Moldova is kezdeményezze vagy elfogadhatónak tartsa. „Jogukban áll dönteni a saját jövőjükről” – tette hozzá Tomac.

Arra a kérdésre, hogy Románia felkészült-e egy ilyen forgatókönyvre nemzetközi szinten – különös tekintettel az Európai Unió, a NATO és az Egyesült Államok támogatására –, a tanácsadó úgy reagált: minden szövetségesük tisztában van azzal, hogy Romániában és a Moldovai Köztársaságban „ugyanaz a nép él”.

Az ügy hátteréhez tartozik Maia Sandu moldovai elnök korábbi nyilatkozata is, melyben kijelentette: amennyiben népszavazást tartanának országa és Románia egyesüléséről, ő személy szerint az „igen” mellett tenné le a voksát.

Hírdetés

Körkép-vélemény:

Maga Moldova megosztott a kérdésben, nagyjából 50-50 százalékban, amit az orosz-ukrán háború és a nyugati nyomásgyakorlás egyaránt kiélezett. Egy népszavazás eredménye kétséges lenne – bár Moldovában a nyugatbarát erők győzelmeihez eddig mindig társult némi szürkezónás választási csalás. Tény azonban, hogy a románok álláspontja sokkal egyértelműbb. A két ország egyesülése Moldova (Oroszország megszorongatása érdekében történő) uniós és NATO-tagsága miatt történne meg, nem azért, mert hirtelen a nyugatiak tájékozottabbak lettek a közép-európai nemzeti kérdések terén. Kvázi, az egyesüléssel kerülnék meg a hosszadalmas folyamatot és a csatlakozási folyamat esetleges buktatóit. Ez egy reális forgatókönyv, főleg, hogy Moldova hivatalos nyelve már most is a román. Ám sok a kérdőjel: mi lesz Transznisztriával, és az ott állomásozó orosz erőkkel? Moldovának nincs számottevő hadserege, az egyesült Romániának már lesz ahhoz, hogy eldöntse a vitatott orosz exklávé sorsát? Mindez mit jelent az európai biztonságra nézve, és mennyire jelent újabb háborús kockázatot Kelet-Európában? Megjegyezzük, az ukránok már nagyon várják a két ország egyesülését, mert akkor harapófogóba foghatók az oroszok délen…

Körkép.sk, Ukrajinszka Pravda

Nyitókép forrása: illusztráció/canva


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »