Római bíróság: mindkét szülőt anyaként kell feltüntetni a hivatalos dokumentumokban

Római bíróság: mindkét szülőt anyaként kell feltüntetni a hivatalos dokumentumokban

A római bíróság ítélete szerint mindkét szülőt anyaként kell feltüntetni a két nő nevelte gyermek esetében, amit a főváros főpolgármestere korábban megtagadott – jelentette az olasz sajtó szombaton.

Több mint hároméves jogi eljárás zárult le az illetékes római bíróság ítéletével. A döntés arra kötelezi Virginia Raggi főpolgármestert, hogy az anyakönyvi hivatal dokumentumaiban anyaként tüntesse fel a két nő alkotta gyermekes "pár" mindkét tagját.

Az ügy azután kezdődött, hogy az élettársi kapcsolatban élő nők anyakönyveztetni akarták gyermeküket, aki donor általi mesterséges megtermékenyítéssel született. A megtermékenyítés Spanyolországban történt.

Hírdetés

Az anyakönyvi hivatal a gyerek anyjaként csak a gyermeket megszült nőt tüntette fel. A másik nő kérelmezte, hogy őt szintén az általa elismert gyermek anyjaként regisztrálják, azt azonban a főpolgármester elutasította.

A két nőt a Szivárvány Családok elnevezésű szervezet jogászai képviselték.

A bírósági döntést üdvözölte Michela Cirinna, a baloldali Demokrata Párt (PD) politikusa, akinek nevéhez fűződik az azonos nemű személyek élettársi kapcsolatát elismerő 2016-os törvény.

Olaszországban minden önkormányzat szabadon dönt a szexuális fogyatékossággal élő "párok" gyermekei anyakönyvezési szabályairól. Miközben Virginia Raggi, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa nemet mondott, a párt egy másik polgármestere, a Torinót vezető Chiara Appendino 2018-as megválasztása után elsőként ismerte el "két anya gyermekét".

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »