Rómából jelentjük: két órát álltunk a sorban Ferenc pápa ravatalához Károly Beáta2025. 04. 24., cs – 07:54
Tízezrek várakoznak hosszú tömött sorokban a Szent Péter bazilika előtt, hogy leróhassák kegyeletüket Ferenc pápa ravatalánál. Az elhunyt egyházfő koporsóját a főoltár előtt helyezték el, nem katafalkon, hanem kívánsága szerint a földön.
Igazolással a mennyországba
Két órába is beletelik, amíg az ember a biztonsági kapukon át eljut a bazilikához, majd a biztonsági őrök átvizsgálják a táskáját. A főtemplomba Szent Kapun lehet belépni és lassan elhaladni a koporsó előtt, amelynél svájci gárdisták és egyházi személyek állnak őrt. Ottjártunkkor civilek is álltak a koporsó mellett, egy megkérdezett olasz újságíró szerint vatikáni alkalmazottak.
Ferenc pápa nem a hagyományos hármas – cédrus, ólom és tölfgya – koporsóban nyugszik, hanem egyszerű, cinkkel bélelt fakoporsóban. Nincs mellette a pápai pásztorbot sem, viszont mielőtt lezárják a koporsót, egy a pápaságát összefoglaló jegyzői okiratot helyeznek el benne.
„Még a pápát sem engedik be igazolás nélkül a mennyországba“
– mondja egy olasz pap, aki mellettünk áll a sorban és várakozás közben elmagyarázza a szokásokat.
Amíg a pápa koporsója a bazilikában lesz, a csoportos idegenvezetés tilos a főtemplomban, és a gyorsított bejutásra feljogosító jegyek is érvénytelenek, ezek árát visszatérítik. Jó hír azonban, hogy a többi vatikáni helyszín – beleértve a múzeumokat és a konklávéig a Sixtus-kápolnát is – látogatható.
Sírfelirata ennyi lesz: Franciscus
Ferenc pápa még életében kifejezte kívánságát, hogy ne a katolikus egyházfők szokásos nyughelyén, a Szent Péter bazilika alatt temessék el, hanem a Santa Maria Maggiore bazilikában, amelyet gyakran látogatott. Síremléke költségeiről is gondoskodott, ezeket nem az egyház, hanem egy adakozó magánszemély fedezi. A végső nyughelyét fedő márványlap őseinek földjéről, Liguriából származó márványból készül és csak a annyit vésnek rá: Franciscus.
Rómában egyébként már alig lehet szállást találni, a szabad szobák ára duplájára emelkedett és a temetés idejére a Vatikánhoz közeli lakások erkélyeit is busás áron adják bérbe a tulajdonosok- többnyire tévéstáboknak. A közlekedés sem egyszerű és szombatig ez csak fokozódni fog. Káosz ugyan nincs, de az örök város kezd bedugulni, fokozott türelemre van szükség, ha az ember el akar jutni valahová. A rómaiak mégsem hagyják el a várost, azt mondják, itt a helyük, amikor a pápától vesznek búcsút.
Ferenc pápa koporsóját pénteken este 20 órakor zárják le, temetése szombaton 10 órakor kezdődik, a szertartásra több mint kétszázezer hívőt és kétszáz hivatalos küldöttséget várnak.
Kapcsolódó cikkünk
Róma szinte zsúfolásig megtelt a pápa halálhírére odasereglett zarándokokkal, turistákkal. A Szent Péter térről messzire hallatszik az ima és az énekszó, mindenhol pápai, olasz és argentin zászlókat látni. A hétfőn elhunyt Ferenc pápa felravatalozott holttestét átszállították a Szent Péter-bazilikába. Kollégánk, Vrabec Mária a helyszínen követi az eseményeket.
Nem unatkoznak a szuvenírárusok sem: a Ferenc pápa képmásával dekorált csészétől, a kis pápaszobrokon át a rózsafüzérekig nincs olyan tárgy, ami ne lenne kelendő. „Isten kegyelme, hogy húsvétkor és Szentévben halt meg. Ez csak a kiválasztottaknak jár” – mondja az egyik kegytárgyárus, aki nagyon jó helyen, a Szent Péter térhez vezető úton kínálja a portékáját.
Szerette a tésztát és a focit
A térre múlt hétfő délelőttől már csak kapukon lehetett belépni, a hömpölygő tömeg meg-megáll, mindig akad, aki vesz valamit. Matteo, a kegytárgy-árus igazi olaszként szívesen cseveg velünk, elmondja, hogy az olaszok magukénak érezték Ferenc pápát, hiszen a szülei a piemonti Portacomaroból vándoroltak ki 1929-ben Argentínába.
„Jól beszélt olaszul, szerette a tésztát, a pizzát, a futballt, a szíve olasz volt”
– bizonygatja.
A Corriere della Serra olasz napilap is arról emlékezik meg, hogy Ferenc pápa két éve részt vett a Portacomaróhoz közeli Astiban élő unoklatestvére, Carla Bergoglio 90. születlénapi ünnepségén és találkozott a helybeliekkel is.
„Nem csak vezetője, szerető atyja volt a katolikus egyháznak. Ki tudja, lesz-e még ilyen”
– csatlakozik beszélgetésünkhöz egy olasz hölgy és miután megtudja, külföldiek vagyunk, azt is elmondja, hogy Nápoly környékéről utazott a Rómában élő testvéréhez, mert a temetésig az egész hetet Rómában akarja tölteni. „Ez csak természetes” – bólogat Matteo, a kegytárgyárus.
Mindenki szívesen beszél róla
Róma a sajátjaként gyászolja Ferenc pápát, sok ablakban kint a fényképe, az erkélyeken sárga-fehér pápai zászlók lengenek. Mindenki szívesen beszél róla, az egyik kávéházi pincér azt mondja, a habitusa olaszosabb volt, mint bármelyik olasz püspöké. „Szerette az embereket és megbocsátó volt. Ez a legfontosabb nem?” – mondja, miközben felszolgálja a méregerős ristrettót.
A zsúfoltság a Vatikánba vezető utakon szerdán vált már-már elviselhetetlenné, amikor Ferenc pápa földi maradványait a Szent Márta házból átvitték a Szent Péter-bazilikába. A Szent Márta házban a bíborosok, püspökök és egyházi személyek róhatták le ravatalánál kegyeletüket, a Szent Péter-bazilikában ezt szerdán délelőtt 11 órától éjfélig, csütörtökön reggel 7-től éjfélig, majd pénteken reggel 7 órától este 7 óráig a hívők is megtehetik.
Elköszönt az ápolójától
A Vatikán hivatalosan nyilvánosságra hozta, hogy a pápa halálát agyvérzés okozta, a pontos szöveg szerint „nem szenvedett, békésen és gyorsan hunyt el”. Az olasz lapok arról is cikkeznek, hogy utolsó gesztusa személyes ápolójának, Massimiliano Strappettinek szólt. Húsvét hétfő hajnalán 5,30-kor, amikor rosszabbodni kezdett az állapota, intett neki az ágyából, utána pedig kómába esett. A Corriere della Serra értesülései szerint Massimo bátorította a pápát, hogy húsvétvasárnap menjen ki papamobilon a hívek közé és 2021-ben ugyancsak ő győzte meg, hogy vesse alá magát az életmentő vastagbélműtétnek.
Ferenc pápa gyászszertartását szombaton délelőtt 10 órától tartják a Szent Péter-bazilika előtti emelvényen.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »